Go-Go-SalGO


Jótékonykodj futással!

A nagy sikerre való tekintettel szeptember 14-én ismét jelentkezik a SalGO Charity Run, idén ráadásul – Magyarországon először – kerekesszékes akadályversennyel is készülnek a szervezők. A támogatásokból és a nevezésekből befolyt összeggel a Nógrád Megye Mozgásszervi Rehabilitációjáért Alapítványt támogatják. 

Hagyományteremtő céllal indult útjára tavaly a SalGO, a salgótarjáni helyszínű, jótékonysági akadályfutó versenya Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület – Palóc Roham Extrém Akadályfutó Szakosztályának szervezésében.  A tavalyi verseny alkalmával több, mint egy millió forintot sikerült összegyűjteniük, így idén nem is volt kérdés, hogy megrendezik-e a futamot.

Sőt, a szervezők még tovább gondolták, és klasszikus akadályokkal nehezített terep mellett, Magyarországon először, kerekesszékes akadálypályával is készülnek.  A SalGO Charity Wheelchair Race levezetésére örömmel vállalkozott Kanyó Zsolt, paralimpikon.

A támogatásokból és a nevezésekből befolyt összeggel a Nógrád Megye Mozgásszervi Rehabilitációjáért Alapítványt támogatják.
A két jótékonysági verseny mellett a színpadon érdekes sportprogramokkal is várják majd az érdeklődőket.

Az esemény önkéntes szervezésben valósul meg, így továbbra is várják a támogatók jelentkezését. Ugyanitt még lehet nevezni a versenyre: http://palocroham.hu

Facebook: https://www.facebook.com/palocroham/
Facebook esemény:  https://www.facebook.com/events/332372927566432/