A General Press Könyvkiadó novemberi újdonságai

David Baldacci: Emlékek börtönében

David Baldacci: Emlékek börtönébenAz ifjú Amos Decker sportkarrierje egyetlen pillanat alatt omlik össze: egy mérkőzésen kis híján az életét veszti egy balesetben. A szervezete sosem lesz már a régi, megváltozott agyműködése miatt ugyanis semmit sem felejt el, amit valaha érzékelt. Mivel mindent újra kell kezdenie, úgy dönt, tökéletes emlékezőtehetségét a rendőri munkában kamatoztatja, mégpedig nagy sikerrel.
Egy nap azonban vérbe fagyva találja a családját az otthonukban. Ettől kezdve halott felesége, kislánya és sógora képe lebeg kitörölhetetlenül a lelki szemei előtt. A bűntény felderítetlen marad, egészen addig, amíg a kisváros iskolájában történt sorozatgyilkosság és Decker személyes tragédiája között hasonlóságokra nem bukkannak.
Amos megállíthatatlan hajszába kezd, hogy megtalálja a tettest. Honnan is sejthetné, egykor milyen közel is volt hozzá?

A bestsellerszerző új sorozatában is garantálja a tőle már megszokott akciódús, felkavaró cselekményt, pergő párbeszédeket és azt az állandó feszültséget, amellyel eléri, hogy a könyve letehetetlen legyen.

Megjelenés: november 2.
Ár: 3990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 432 oldal
ISBN: 9789634520818

line

Anders de la Motte: Végzetes nyár

Anders de la Motte: Végzetes nyár1983-ban, egy nyár végi, fülledt éjszakán az ötéves Billy eltűnik egy világvégi svéd tanyáról, és csak a cipőjét találják meg a környező kukoricaföldeken. Hiába keresik hetekig, a kisfiú nem kerül elő, és a faluban rosszindulatú pletykák kelnek szárnyra. A gyanúsítgatások azonban nem segítenek megoldani a rejtélyt, ezért a rendőrség hosszas tanácstalanság után kénytelen eredménytelenül lezárni a nyomozást.
Húsz évvel később az eltűnt kisfiú nővére, Veronica pszichológusként dolgozik Stockholmban. Egy nap a terápiás csoportjához csatlakozik egy fiatalember, aki nem tudja feldolgozni gyermekkora legnagyobb veszteségét: a legjobb barátja eltűnését. A története egybevág Billy esetével, ráadásul a férfi kísértetiesen emlékezteti Veronicát az öccsére. A nő tudja, hogy rég behegedett sebeket tép fel a kutatással, mégis úgy dönt, hogy annyi év után hazalátogat, és kideríti, mi történt azon a végzetes éjszakán.

Megjelenés: november 9.
Ár: 3490 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 360 oldal
ISBN: 9789634520672

line

A hét nővér-sorozat harmadik kötete!

Lucinda Riley: Árnyéknővér

Asterope D’Aplièse, azaz Csillag élete épp válaszúthoz ér, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez.
Csillag azonban habozik ezt megtenni – fél kilépni abból a szoros és biztonságot nyújtó kötelékből, amely a testvéréhez, CeCehez fűzi, ami ugyanakkor gúzsba is köti. Végül mégis úgy dönt, hogy elindul az első nyomon. Az útja egy könyvritkaságokat árusító boltba vezeti, ahol a különc tulajdonos figyelmét rögvest felkelti a lány és kivételes története. Csillag számára innentől nincs megállás: egy nem mindennapi nő múltjának nyomába eredve felfedezőútra indul az angliai Tóvidék csodálatos tájain, Beatrix Potter meséinek helyszínén, és még csak nem is sejtheti, mi vár rá. A gyökereit kutatva megdöbbentő titkokkal, nem mindennapi sorsokkal, meglepő fordulatokkal szembesül, és amellett, hogy önmagát is mindjobban megismeri, talán még az igaz szerelem is rátalál.

Lucinda Riley sorozatának harmadik kötetében egy évtizedeken és megannyi helyszínen átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény e kötetbeli főszereplője nemcsak a származásával kapcsolatos kérdésekre találja meg a választ, hanem kénytelen lesz azt is belátni, hogy ha a saját kezébe akarja venni a sorsát, azért tennie kell – ez az út pedig a boldogság ígérete mellett sok-sok áldozatot is követel.

Megjelenés: november 14.
Ár: 3990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 528 oldal
ISBN: 9789634520733

line

Nele Neuhaus: Hófehérkének meg kell halnia

Nele Neuhaus: Hófehérkének meg kell halnia1997 szeptemberében két kamasz lány eltűnik egy Frankfurt melletti, álmos faluból. Bár sohasem találják meg a holttestüket, a gyanú a barátjukra terelődik. Tobias hiába bizonygatja, hogy semmire sem emlékszik a végzetes estéből, mégis elítélik kettős gyilkosság miatt. Vajon tényleg megölte Stefanie-t és Laurát, vagy egy szörnyű összeesküvés áldozata lett?
A férfi tizenegy év múlva szabadul a börtönből, és visszatér a szülei otthonába, hogy új életet kezdjen, és megpróbálja tisztára mosni a nevét. A falubeliek azonban nem titkolják az iránta érzett gyűlöletüket, és mindent megtesznek, hogy elűzzék a településről. Amikor a környéken egyre szaporodnak a gyanús esetek, a rendőrség nyomozni kezd, és hamarosan még több kérdés merül fel a szörnyű esettel kapcsolatban. Valaki azonban nem szeretné, ha fény derülne a több mint tízéves titokra, és ezért bármeddig hajlandó elmenni. Akár még arra is képes, hogy újra gyilkoljon…

Nele Neuhaus letehetetlenül fordulatos regénye igazi csemege a krimirajongók számára: az évtizedes rejtély azonnal magával ragadja az olvasót, hogy a főhőssel együtt merüljön egyre mélyebbre a vidéki Németország poklába.

Megjelenés: 2017. november 15.
Ár: 3990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 468 oldal
ISBN: 9789634520757

line

ÍRISZ KÖNYVEK

Veronica Henry: Könyvesbolti szerelmek

Veronica Henry: Könyvesbolti szerelmekEmilia az apja halála után átveszi a kisvárosi könyvesbolt irányítását, és a nyakába szakadó adósság ellenére az életében valami varázslatos veszi kezdetét: mert aki belép az üzletébe, azt újra megérinti a szerelem, vagy egyenesen társra talál.
Jönnek sorban a vevők: Thomasina, a lakáséttermet működtető, visszahúzódó tanárnő; June, egy régi csalódását évtizedek óta magába rejtő, odaadó asszony; Jackson, a könyveket eddig óvatosan elkerülő fiatalember, akinek mindene a kisfia, és akinek a gondolatai még mindig a régi szerelme körül járnak. Aztán itt van Bea, a menő folyóirat művészeti vezetője, aki majd belebolondul a gyereknevelésbe és a vidéki élet egyhangúságába; Sarah, a titokzatos asszony, aki különleges figyelemmel van Emilia iránt; és maga a lány, aki gyászában és a kötelességtudattól hajtva is azonnal észreveszi, hogy melyik férfi való neki igazán.
Veronica Henry regénye Anglia idilli vidékén, a meseszép Cotswoldban játszódik; habkönnyű, bájos könyv arról, hogy olvasni és szeretni jó.

Megjelenés: 2017. november 14.
Ár: 2990 Ft
Formátum: 125×189 mm
Kötés: kartonált
Terjedelem: 344 oldal
ISBN: 9789634520696 

line

VILÁGSIKEREK-SOROZAT

Peter Swanson: Védtelenül

Peter Swanson: VédtelenülKate Priddy mindig is szorongó típus volt, ám miután a barátja kis híján végez vele, egyetlen szó határozza meg az életét: a rettegés. Amikor az édesanyja előáll az ötlettel, hogy a lány fél évre költözzön a másod-unokatestvére, Corbin bostoni lakásába, a férfi pedig az ő londoni otthonába, Kate vonakodva ugyan, de igent mond. Abban bízik, hogy az új környezetben végre maga mögött hagyhatja a múltat, és megszabadulhat a démonaitól…
Ám alig ér Bostonba, máris sokkoló felfedezést tesz: a luxuslakások egyikében, a közvetlen szomszédságában megölnek egy Audrey nevű lányt. Túl sok a véletlen egybeesés, és mind az unokatestvérére tereli a gyanút. Ráadásul a lány furcsa dolgokra lesz figyelmes a lakásban… A lidérceivel küzdő, érzelmileg labilis Kate már saját magában sem mer bízni. És úgy tűnik, az őt megbéklyózó félelmek nem is teljesen alaptalanok – hamarabb és közelebb öltenek testet, mint gondolná…

Peter Swanson legújabb, hátborzongató, tűpontos thrillerében az emberi psziché legsötétebb bugyraiba enged bepillantást, egy olyan dermesztő világba, ahová minden bizonnyal egyikünk sem akarna önszántából ellátogatni.

Megjelenés: 2017. november 14.
Ár: 2990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 312 oldal
ISBN: 9789634520832 

line

VÁLTOZATLAN UTÁNNYOMÁSOK

Jeffrey Archer: Erősebb a kardnál – Clifton-krónika 5.
Megjelenés: november 3.
ISBN: 9789634520887
Ár: 3500 Ft

Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti – Clifton-krónika 1.
Megjelenés: november 3.
ISBN: 9789636433604
Ár: 3500 Ft

Julian Fellowes: Belgravia
Megjelenés: november 6.
ISBN: 9789634520375
Ár: 3990 Ft

 

Novembertől a regény alapján készült filmsorozat az HBO műsorán látható Babylon Berlin címmel!

Volker Kutscher: Tisztázatlan bűnügy
ISBN: 9789636436735
Ár: 3990 Ft