Galamb

FERKÓ CSABI: GALAMB

    A KLIPET ITT NÉZHETED MEG  

Vadonatúj dallal jelentkezett focista-rapperünk. A futballpályáról egyenes a stúdióba igazoló Ferkó Csabi legújabb száma, a „Galamb” mind zeneileg, mind szövegileg eltér az előadó eddigi szerzeményitől. 

„Szerettem volna most egy olyan dalt és videót, ami egy kicsit más.” – mondta Csabi, aki a zenei munkálatok mellett a klipkészítés folyamatában is elejétől a végéig részt vett. „Ezúttal a rendező is én voltam. Három napig folyamatosan vágtuk a felvételeket, ahol művészi szabadságomat kiélve, képről-képre új ötletekkel állhattam elő.” Bár már gyerekkorától imádta a rapet, Csabi fiatalon mindenét a focira tette fel, így a zene csak később került a képbe. „Először csak a tükör előtt próbálgattam a hip-hop mozdulatokat, majd egyre inkább úgy éreztem, ideje lenne belevágni komolyabban a dalszerzésbe. Autodidakta módon kezdtem el szövegeket írni, majd szépen fokozatosan egyre jobban belejöttem.” A Galambhoz készült klipben izgalmas grafikai elemek egészítik ki a szókimondó rapszöveget