Gájer Bálintnak ez lesz a legkülönlegesebb karácsonya

Az énekes és menyasszonya az első közös otthonunkban ünnepelnek idén. Gájer Bálintnak ráadásul most jelent meg a  “Swing karácsony” című lemeze, amelyet egy nagykoncerten mutatnak majd be a közönségnek.

Gájer Bálint és menyasszonya, Ötvös Brigitta már nagyon várják az idei karácsonyt, hiszen végre elkészült első közös otthonuk, ahol igazán ünnepi hangulatban tölthetik a december végét.

“A szentestét Brigi családjánál töltjük, karácsony napján pedig meglátogatjuk az én szüleimet. December 26-án már két fellépésem is lesz. Szóval két nap pihenés azért lesz decemberben, együtt a családdal. Az idei karácsony abból a szempontból különleges lesz, hogy az első közös otthonunkban díszitjük fel a fenyőt. Az volt a terv, hogy kettesben töltjük a szentestét, de Brigi családja csak aznap lesz otthon, ezért módosult az eredeti elképzelés. A lényegen nem változtat, pihenünk és együtt leszünk a szeretteinkkel. Különösebb karácsonyi hagyományaink nincsenek, gyermekként még megvolt a pontos forgatókönyve a karácsonynak. Ma már örülünk ha mindenkihez eljutunk egy kis időre. Ha saját családom lesz, biztos kitaláljuk a pontos menetét az ünnepeknek” – mondta az énekes, akinek karácsony előtt még bőven lesz dolga, hiszen december 21-én a MOM Sport Rendezvényközpontban ad koncertet harmadik nagylemezének, a “Swing karácsony”-nak a zenei anyagából.

“A “Swing karácsony” lemezbemutató nagykoncertemre már jó pár hónapja készülünk. A nyári lemezfelvételt megelőzően is gőzerővel próbáltunk a zenekarral. Külön a ritmusszekció, a fúvósok és a vonósok is tartottak szólampróbákat, de a közös főpróba december 9-én volt Székesfehérváron. A látvány és a részletes promram kidolgozása is folyamatosan zajlik. Mindig eszünkbe jut valami jó ötlet, amit beépítünk a műsorba. A december 21-i koncerten az új lemezen szerepelő mind a tizennégy dalt eljátszuk. Közreműködik a 16 fős Hermann László Kamarazenekar és a 10 fős saját zenekarom” – mesélte Gájer Bálint, aki Csondor Katával és a Fool Moon együttessel együtt zenél majd.

“Csondor Kata nevét legtöbben az “Add tovább” című dalhoz kötik. Valakinek inkább “Hóban ébred majd az ünnep…” címen ugrik be a dal. Pár évvel ezelőtt egy reklám zenéje volt, és nagyon népszerű lett, imádta a közönség. Szerettem volna egy olyan dalt énekelni, amit sokan szeretnek. Úgy éreztem, hogy duettben is nagyon jól működne a dal. Egyelőre úgy fest, a hallgatóság tetszését elnyerte az új verzió. Természetesen a koncerten is elhangzik majd. A lemezen fontos szerepet játszik a vokál, ezért szerettem volna ha a koncerten egy igazán népszerű formáció énekelne velem. A közös produkciókon kívül lesz a csapatnak egy igazán vidám karácsonyi műsorszáma is. Egy ügye színfolt lesz a koncerten a Fool Moon, a vidám hangulat garantált, ha ők a színpadon állnak” – tette hozzá az énekes.

Gájer Bálint a december 21-én 19:30-kor kezdődő műsorban kizárólag magyar nyelvű karácsonyi dalok lesznek hallhatók, illetve a két korábban megjelent lemezéről is idéz. Olyan dalok is felcsendülnek, mint a Legyen hó (Let it snow), a Santa Claus is coming to town (Télapó a legnagyobb sztár), a Fehér karácsony (White christmas) vagy a “Holly jolly christmas” magyar nyelvű feldolgozása, a “Szép lesz majd az ünnep”, amelyet édesapjával énekelt fel az albumra.

“Számomra ez egy különleges duett, hiszen soha nem énekeltem együtt apummal. Természetesen nagyon örült a felkérésemnek. Nagyon izgatott volt a stúdióban, hiszen ilyen profi körülmények között még nem énekelt soha. Sok éve énekel már, ezért a színpad nem ismeretlen számára. Rendszeresen fellépnek a marcali Calypso Kórussal és van egy “Marcali Három Tenor” nevű formációjuk, amivel szintén gyakran lépnek színpadra szerte az országban” – árulta el Gájer Bálint.