Függetlenül

Lengyel történelmi filmsorozat

2018. szeptember 13. – december 17.

Lengyelország idén ünnepli függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulóját. Területe 1795 és 1918 között az orosz, a porosz és a Habsburg-birodalom között volt felosztva. Ez az állapot 1918-ban, az I. világháború végén szűnt meg, amikor Lengyelország 123 év után visszanyerte önálló államiságát. A centenárium évében az Uránia Nemzeti Filmszínház a budapesti Lengyel Intézettel együttműködve vetítéssorozatot indít Függetlenül címmel. A programban a lengyel filmművészet kilenc remekműve kapott helyet, melyek öt évtized drámai eseményeit tárják elénk, az 1920-as varsói csatától az 1970-es, vérbefojtott gdyniai tüntetésekig. A legkiválóbb lengyel filmkészítők, az Oscar-díjas Roman Polański és Pawel Pawlikowski, valamint a világszerte elismert Wojciech Smarzowski, Ryszard Bugajski, Antoni Krauze, Janusz Zaorski, Jan Komasa és Jerzy Hoffman művészi érzékenységük prizmáján keresztül vetítik elénk a XX. századi, független Lengyelország történeteit.

A sorozat szeptember 13-án indul a három érettségiző fiatalember álmairól szóló Menjünk holnap moziba című filmmel. Michał Kwieciński alkotása, amely 2008-ban Európai Filmdíjat kapott, a harmincas éveket, illetve a második világégés ember- és jellempróbáló borzalmait idézi.

A Volhínia című film szeptember 21-én a történelem egy nálunk kevésbé ismert eseményére irányítja a figyelmet: 1943 nyarán ukrán nacionalisták mintegy 100 ezer lengyelt mészároltak le Volhíniában, a mai nyugat-ukrajnai Volinyi területen. Wojciech Smarzowski 2016-os alkotásának hőse egy lengyel lány, aki egy ukrán fiúba szerelmes.

A maga nemében egyedülálló játékfilm a sorozat következő darabja, A varsói felkelés október 1-jén. Elkészítéséhez kizárólag eredeti dokumentumanyagokat használt a rendező, Jan Komasa. Főszereplője két újságíró, akik kíváncsiságuktól és küldetésüktől vezérelve egyre közelebb és közelebb kerülnek a felkelés tűzvonalhoz, csatlakozva az egyik harcoló lengyel egységéhez. A felvételek színezve és restaurálva elevenednek meg a játékfilmben.

Janusz Zaorski A Királyok anyja című, 1982-es filmje október 15-én korszakokat köt össze, a Król família megpróbáltatásait beszéli el az 1933 és 1955 közötti időszakban. A film öt évig dobozban állt, mivel a kommunista diktatúra bűneit sem hallgatta el. A bemutató után Zaorski 1988-ban Berlinben Fipresci-díjat és Ezüst Medvét nyert ezzel az alkotásával.

A megszállt Varsóban 1944-ben játszódó Polański-film, A zongorista igaz történet feldolgozása, a lengyel zsidó zongoraművész, Władysław Szpilman életének II. világháborús szakaszáról készült. Október 29-én nézhetjük meg az Urániában. Polański ezért a filmjéért kapta meg az Oscar-díjat, ahogy a főszereplőt, a magyar származású Adrien Brodyt is Oscarral jutalmazták 2003-ban.

November 12-én A varsói csata, 1920 című film a lengyel-szovjet háború idejére ugrik vissza, amelyben a fiatal Lengyelország a magyar segítségnek is köszönhetően megőrizte területi integritását a bolsevista birodalommal szemben. Az események szereplőit olyan színészek alakítják, mint Daniel Olbrychski, Boguslaw Linda és a magyar származású Adam Ferenczy. A rendező Jerzy Hoffman a lengyel film nagy öregje, Henryk Sienkiewicz történelmi regényeinek megfilmesítője.

A második világháború utáni hol puhább, hol keményebb kommunista diktatúra hőseit olyan alkotások elevenítik fel a sorozatban, mint Bugajszki ötvenes években játszódó filmje, az 1982-es Kihallgatás. A november 26-án műsorra tűzött alkotás egy énekesnőről szól, akit váratlanul letartóztatnak és súlyos vallatásnak vetnek alá. Annak idején Bugajszki filmjét is betiltották, s csak a rendszerváltás után lehetett bemutatni. 1990-ben Cannes-ban debütált, ahol a főhősnőt alakító Krystyna Janda elnyerte a legjobb női alakítás díját.

Az 1970-es gdyniai tüntetéssorozat véres elfojtásáról szól az idén elhunyt Antoni Krauze (a Szmolenszk rendezőjének) alkotása, a Fekete csütörtök – Janek Wisniewski elesett. A karhatalom fellépése nyomán 45 hajógyári munkás halt meg a korabeli tengermelléki tüntetéseken. A film az események nagyszabású, látványos rekonstrukciója – december 10-én lesz látható.

Az Ida című filmmel Oscar-díjat nyert Pawel Pawlikowski legfrissebb moziját, a Hidegháborút a magyarországi premier előtt vetíti az Uránia december 17-én, ezzel zárva a nagy ívű sorozatot. A filmért Pawlikowski idén tavasszal Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat. A Hidegháború az ötvenes, hatvanas évek lengyel és nyugati művészberkeiben játszódik, két művész országhatárokon és korszakokon átívelő kapcsolatáról mesél.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik, a művek értelmezését szakértők: történészek, polonisták, filmtörténészek segítik.

A sorozat vetítései:

2018. szeptember 13., csütörtök, 18:30 – Menjünk holnap moziba

2018. szeptember 21., péntek 19:00 – Volhínia

2018. október 1., hétfő, 18:30 – A varsói felkelés

2018. október 15. hétfő, 18:30 – A Királyok anyja

2018. október 29., hétfő, 19:00 – A zongorista

2018. november 12., hétfő, 19:00 – A varsói csata, 1920

2018. november 26., hétfő, 18:30 – Kihallgatás

2018. december 10., hétfő, 18:30 – Fekete csütörtök. Janek Wiśniewski elesett

2018. december 17., hétfő, 18:30 – Hidegháború