A Fortune magazin ismét a világ legelismertebb vállalatai közé sorolta a Tech Data-t

A Tech Data (Nasdaq: TECD) bejelentette, hogy a Fortune magazin a szervezetet ismét – sorozatban kilencedik alkalommal – a világ legelismertebb vállalatai („World’s Most Admired Companies”) közé sorolta. A Tech Data a második helyet szerezte meg az „Elektronika és irodai eszköz nagykereskedő” kategóriában.

A tavalyi év rendkívül izgalmas és sok változást hozó periódus volt a Tech Data számára” – mondta el Bob Dutkowsky, a Tech Data elnök-vezérigazgatója. „Több mint 14 000 munkatársunk dolgozott együtt azért, hogy megteremtsük a jövő IT disztribútor szervezetének alapjait, egy olyan szervezetét, mely az egész világot behálózza és a kereskedelem minden szereplője között kapcsolatot teremt azzal a céllal, hogy összekösse a világot a technológia erejével. Az, hogy újfent és immár sorozatban kilencedik alkalommal került a Tech Data a világ legelismertebb vállalatai közé – ráadásul egy olyan gyorsan változó iparágban, mint a technológia –, kiválóan demonstrálja, hogy tehetséges szakembergárdánk messzemenőkig elkötelezett vásárlóink, partnereink, stakeholdereink és a vállalat sikere iránt.”

A Fortune „A világ legelismertebb vállalatai” lista összeállításához a Korn Ferry Hay Group-pal együttműködve cégvezetők, igazgatók és iparági elemzők bevonásával készített felmérést 52 iparágban, kilenc kritériumot vizsgálva a befektetési értéktől az emberi erőforrás menedzsmentig. A Tech Data iparágában első helyen végzett a „Globális versenyképesség”, a „Szociális felelősségvállalás” és a „Vállalati vagyon kezelése” kategóriákban. A felmérésben 29 ország 680 vállalatának több mint 3 900 vezetője vett részt.

A Fortune magazin legismertebb listáján, a Fortune 500-on a Tech Data jelen pillanatban a 107., a Fortune Global 500-on a 412. helyet foglalja el. A Fortune „A világ legelismertebb vállalatai” 2018-as listája a http://fortune.com/worlds-most-admired-companies/ címen érhető el.