Forradalmi újítás az ipari drónozásban

Példátlan fejlesztéssel rukkolt elő a Yuneec

Új kapukat nyit meg az ipari drónozásban a Yuneec legújabb terméke. A hasznos tehertől függően akár 65 perces üzemidőre is képes H850-RTK típusú drónt az újabb jogalkotást is szem előtt tartva úgy alakították ki, hogy a teljesítményben, hatékonyságban és biztonságban minden korábbi eszközt felülmúljon. Ludvigh Károly, az ABZ Drone szerviz- és műszaki igazgatója elmondta, a drón akármilyen adatgyűjtési feladatra bevethető olyan magas szintű precizitással, ami teljesen más szintet jelent az agráriumban, építőiparban, rend- és polgárvédelemben egyaránt.

Egyre több szektorban hasznos a drónokat, ami a megfelelő munkavégzést segíti elő. Az eszközök létjogosultságát és gazdasági jelentőségét jól jelzi, hogy év eleje óta már hivatalosan is szakma lett a növényvédelmi drónpilóta, a foglalkozásra pedig már a legnagyobb Magyarországon az igény.

Hasonlóan más technológiákhoz a drónpiac is elképesztő ütemben fejlődik, ennek egyik legújabb állomása a Yuneec új terméke, ami hazánkban és globálisan is augusztustól elérhető lesz a kereskedőknél.

A fejlesztés során a fő cél az volt, hogy intenzív igénybevétel mellett is magas fokon tudjon teljesíteni az eszközt, a modularitást továbbra is előtérben tartva, továbbá kiemelt szerepet tölt be az adatbiztonság. Ennek tényleges a repülési adatok kezelése titkos úton történik.

Ludvigh Károly, az ABZ Drone szerviz- és műszaki igazgatója szerint a H850-RTK típusszámú eszköz egy eddig nem látott szintet képvisel a drónok között.

„Amit érdemes tudni, hogy a drónok légi vezérlésen alapuló felméréseinek alapvető célja, hogy kamerával vagy szenzorral a levegőből különböző adatokat gyűjtsünk össze, ami hatalmas versenyelőnyt tud jelenteni a mezőgazdasági és az ipari szektor számára. A Yuneec új drónja abban különleges, hogy az adatgyűjtő eszközöknek egy fejlettebb, nagyobb és nehezebb változatát is képes lesz szállítani” – mutatott rá, hozzátéve, hogy az eredményesség is javulni fog.

A drónszakértő szót ejtett arról is, hogy az eszköz iránytű és barométer mellett, két IMU-val (inerciális mérőegységgel), illetve dupla RTK antennával és 2 intelligens akkumulátorral van felszerelve a lehető leghatékonyabb munkavégzés érdekében. A gép 6 motorral szerelt, ebből egy is meghibásodna, még akkor is képes biztonságos landolásra. Ezen kívül egy kattintással telepíthető a távoli azonosításra szolgáló YCAP-tanúsítvánnyal ellátott Drone-Tag.

Az eszköz megjelenésével egy időben új payloadok is rendelkezésre áll majd. A LIDAR, azaz a kibocsátó eszköz és valamely visszaverő felület távolságának meghatározása szolgáló módszer, amely a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az építőipar és a régészet területén is nagy előnyt jelent majd. Szintén új payload a hangosbemondó, ami legjobb biztonságtechnikai vagy riasztási célra használható, a reflektor pedig az éjjel végzett munkák során segíti a felhasználókat
Az eszközhöz kapható még E90x RGB kamera, E20Tvx hőkamera, multispektrális kamerák és e30zx-30x optikai zoommal rendelkező kamera is.

Akár 65 percig a levegőben

A tervezőknek sikerült új magasságokba emelni akkumulátor menedzsmentet. Míg a jelenlegi piacon kapható drónok 45-50 perces repülési időnél jellemzően nem bírnak többet, a H850-RTK a hasznos tehertől függően akár 65 percig is levegőben tud lenni.

„A felmérések hatékonyságának egyik kulcseleme, hogy minél ritkábban kelljen leszállni a drónnal akkumulátort cserélni. A mint egy óra kimagaslóan jó repülési időnek számít, mondhatni bajnok az ipari drónok több nagyobb mezőnyében” – hívta fel a figyelmet az ABZ Drone szerviz- és műszaki igazgatója.

A termékkel kapcsolatban azt is elárulta, nyitott platformot kapnak a felhasználók a cégtől, hiszen utólagosan bárki saját fejlesztésű hasznos terhet rögzíthet rajta, ami szintén újdonságnak számít. teljesen megoldott a drón és a hasznos teher között az adatátvitel is.

Fedélzeti jeladóval szerelték fel, ami üzemeltetés közben szórja a drón legfontosabb adatait a magasságtól a sebességig, hogy egy esetleges hatósági ellenőrzésen lehessen azokat egyszerűen kérni. Ez egyébként2023-tól jogszabályi előírás lesz Európában, tehát ennek is megfelel az.

Ludvigh Károly végezetül szót ejtett arról, hogy az ipari drónok esetében fontos a stabil szervizellátás és alkatrészellátás. Mivel az ABZ Drone-nál elérhető Magyarországon a Yuneec szervizközpontja, tapasztalatokra hivatkozva bátran kijelentette, hogy mindkét feltételnek hibátlanul megfelel a H850-RTK.

https://tesztalelkemindennek.hu/tesztelj-a-hungarian-police-rallye-team-csapataval/