Folytatódnak A mennyei prófécia hőseinek kalandjai

James Redfield:
A Tizedik Felismerés

Őrizni a látomást

Fordította: Révbíró Tamás
„Nem akarom elbagatellizálni az emberiség előtt álló, óriási feladatokat, csak azt hangsúlyozom, hogy minden egyes embernek szerepe van a megoldásban. Ha megőrizzük tudatosságunkat, ha szemünk rányílik az élet rejtelmeire, meglátjuk majd, hogy a lehető legjobb helyre kerültünk: pontosan a nekünk legjobban megfelelő körülmények közé – hogy változtassunk a világon.”

JR

JAMES REDFIELD A MENNYEI PRÓFÉCIA című műve megjelenése óta többször is alaposan felbolygatta az olvasóközönséget, az izgalmas kalandregény formájába öltöztetett szokatlan, kihívó és mély gondolatok senkit nem hagytak hidegen. A kultuszteremtő írás Peru szent hegyei között játszódik, ám a folytatásban, A Tizedik Felismerésben a szerző még egzotikusabb tájakra kalauzolja olvasóit: az észak-amerikai hegyvidék vadona mellett egy másik dimenzióba is eljuthatunk – oda, ahonnan eddigi tudomásunk szerint nincs visszatérés.
A könyv főhőse minden eddiginél elképesztőbb kalandok során ismerkedik meg a Tizedik Felismeréssel, amely kiteljesíti az eddigieket: megmutatja, merre tart az emberiség fejlődése, mi a magyarázata, mi a tétje a korunkban egyre erősödő, konfliktusoktól sem mentes szellemi erjedésnek, és mit tehet az, aki saját sorsát nem akarja a véletlenre bízni.

Oldalszám: 264
Méret: 125×200 mm
Kötés: keménytábla, védőborítóval
Ár: 3999 Ft
ISBN: 9786155783500

Megrendelhető: itt