Fókuszban a rendezőnők a Toldi Moziban

    Szerdától várja a nézőket a Cervantes Intézet női témákkal foglalkozó, rendezőnők alkotásait bemutató Női terek című sorozata a Toldi Moziban. A vasárnapig tartó programban három dokumentumfilm, egy fikciós alkotás és egy rövidfilmes szekció szerepel.

    A filmciklus kurátora minden évben egy fesztivál, az idén a Mostra Internacional de Films de Dones de Barcelona szakemberei válogatták a filmeket – áll a Cervantes Intézet MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.


    Mint írják, a Mostra Internacional de Films de Dones de Barcelona (MIFDB) fesztivál három évtizedes története során a feminista megmozdulásokat helyezte középpontba.


    Az évforduló alkalmából, a Cervantes Intézet felkérésére a Női terek – Sokatmondó képek című válogatás a fesztivál múltjába, mint ihlető forrásba enged betekintést.


    A filmciklus vetítésein az egyéni történeteken keresztül egy egész ország történelméhez kerülünk közel: a női nézőt a filmvetítések támaszaként ismerhetjük meg, egy kabarészínházat olyan mikrokozmoszként, ahol támogató közegre lelhetünk, vagy akár felfedezhetjük, miként változhat meg a kapcsolat egy anya és a lánya között – áll a közleményben.


    A programsorozat filmjei az utóbbi évtizedek spanyol, illetve latin-amerikai alkotásai közül kerülnek ki, a kiválasztott rendezőnők egytől egyig azon dolgoznak, hogy a képek és a szavak útján megismerhessék önmagukat és találkozások születhessenek – olvasható a közleményben.


    A sorozat szerdán Pilar Monsell 2015-ös África 815 című dokumentfilmjével indul, amely saját nézőpontjából írja újra apjának több szálon futó életét. Manuel Monsellnek 1964-ben, egy szaharai spanyol kolóniában eltöltött katonaideje során készült fényképei és naplója segítségével a romantikus szerelem és az ideális család mítoszát állítja szembe a valós vágyakkal és az önkereséssel.


    Csütörtökön Laura Herrero 2019-es dokumentfilmjét a La mamit vetítik, amely etikusan mutatja be a konzumhölgyek életét, a mexikóvárosi Barba Azul Klubban dolgozó nők, a ficherák mindennapjait – olvasható a film ismertetőjében.


    Mint írják, a pénteken látható, A mozikedvelők című dokumentum-mozifilmmel, amit 2020-ban az El tiempo perdido (Az elveszett idő) és 2021-ben a Las cercanas (Közeliek) követett, María Álvarez a művészetről és annak az idők során betöltött szerepéről, értelméről szóló trilógiába kezdett. Az alkotás három nyugdíjas nőről szól. Egyikük Buenos Airesben, másikuk Madridban, a harmadik Montevideóban él. Bár a köztük lévő földrajzi távolság nagy, mégis van valami közös bennük: a mozi iránti rajongás.


    Október 14-én mutatják be Celia Rico első filmjét. A 2018-as Utazás egy édesanya szobájába áttörésnek számított a spanyol filmvilágban: 18 nevezést kapott különböző díjakra, a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Ifjúsági díjat, valamint a legjobb filmért járó Asecan-díjat is. A film egy anya-lánya kapcsolatot jelenít meg.


    A sorozat vasárnap rövidfilmekkel zárul. A Cortos en femeninót minden évben megrendezi a TRAMA, a nők által kreált filmek, videók és multimédiás művészeti bemutatókat és fesztiválokat koordináló közösség. Céljuk a Spanyolországban alkotó nők rövidfilmjeinek megismertetése a közönséggel. Az idei válogatásban a 2022-es verseny három nyertes munkája szerepel, két fikció és egy animációs dokumentumfilm. Alkotóik célja, hogy audiovizuális eszközökkel, a filmek nyelvén reflektáljanak a feniminizmus kapcsán felmerülő viták témáira, mint például a nemi identitás, a migrációs politikák és a funkcionális diverzitás – írják a közleményben.


    A programról további információ a https://toldimozi.hu/programok/noi-terek-sokatmondo-kepek linken érhető el.