Foals – Wake Me Up

MEGNÉZEM

A Foals tökéletesen tudja, hogy kell megújulni – íme érkező albumának első remeke

A világhírű, brit indie rock együttes, a Foals kétrészes, ’Everything Not Saved Will Be Lost’ című lemeze új magasságokba emelte őket, amikor 2020-ban elnyerték a „Legjobb csapat”-nak járó BRIT-díjat. Most a Foals megosztja vadonatúj zenéjét, a „Wake Me Up”-ot, amely a 2022-ben megjelenő, várva várt új korong első ízelítője.

Elegáns gitártéma, feszes ritmusok és a jellegzetes torzított Foals-hangzás – az oxfordi bázisú zenekar diszkográfiájában könnyen felfedezhető a folyamatos evolúció, hiszen új felvételükben úgy nyúlnak vissza gyökereikhez, hogy bátran élnek friss hangzással.

A formáció jellegzetes hangú frontembere, Yannis Philippakis így nyilatkozott az újdonságról„Van egy út, amelyen a banda különböző hangzási palettákkal kísérletezett. Ezúttal az volt a vágyunk, hogy visszatérjünk a zenekar eredeti elképzeléséhez, ahol a ritmus, a groove és a gitárok összefonódnak. Szerettük volna megragadni a zene testiségét, mindamellett, hogy közben jól is érezzük magunkat.”

A dal megnyugvás után sóvárgó szövegei szintén az újdonság erejével hatnak korábbi munkáikhoz képest, hiszen Yannis és bandatársai, Jimmy Smith és Jack Bevan Dél-London sivár téli környezete ihlette, amely egyre nyomasztóbbá vált számukra a korlátozások bevezetésével, így kreativitásuk éppúgy a környezetük tükre, mint belső inspirációjuké.

Yannis hozzáteszi: „A „Wake Me Up”-pal egy idillibb hangulatot szerettem volna megteremteni. Azt hiszem, mindannyiunknak az volt az érzése, hogy az elmúlt tizennyolc hónap olyan volt, mint egy furcsa lázálom, ami szürreális volt, de nagyon megható is egyben. Úgy gondolom, mindannyian azt kívántuk, bárcsak valahol máshol ébredhettünk volna fel.”

A „Wake Me Up” producere a Grammy-díjra jelölt John Hill (Portugal. The Man, Florence + The Machine, Cage The Elephant) közreműködésével készült, koprodukcióban Miles James-szel és A.K. Paul-lal, a keverésért pedig a tízszeres Grammy-díjas Manny Marroquin (Post Malone, Kanye West, Rihanna) felelt.

A „Wake Me Up” tökéletesen jelzi, hogy mire számíthatunk a friss lemez többi darabja érkezésekor – Hill felügyelte egyébként az egész új albumot, Dan Carey-vel (Tame Impala, Fontaines D.C.), James-szel és Paul-lal dolgozva különféle felállásban.

Hallgasd meg az új dalt, amelyhez egy, a házibulikat idéző, igazi „dühöngő” videóklip is készült: https://www.youtube.com/watch?v=-jvUFIVdR-Y&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=3