FISH!: “Maradunk a nem létező középen”

A FISH! eddig sem finomkodott, ha egy jelenséget vagy egy számára nem tetsző dolgot a szájára vett, de az új, Huszonkettő című dalában talán az eddigi legkeményebb társadalomkritika fogalmazódott meg. A hamarosan megjelenő nagylemezük felvezető dalához videót is készítettek, ami tovább erősíti a zenekar mondanivalóját.

A FISH! legutóbbi albuma 2021-ben jelent meg Pozitív címmel, két év után pedig itt van a kanyarban a hetedik nagylemez. Az új anyag 11 dalt tartalmaz, és Régen minden jobb volt címmel jön ki hamarosan. A dalok szövegeiben a politika ekézése mellett a környezetvédelem és a zeneipar is szóba kerül, de megvannak a motivációs jellegű FISH! dalok is. Ami a stílust illeti, az maradt a karcos punkpop. A lemez felvezető száma, a Huszonkettő a már megszokott vitriolos hangvételt is túllépi, és rendesen odamond a politika szereplőinek.

– A Pozitív Zárójel című dalának ars poeticája jelenik meg a Huszonkettőben is: maradunk a nem létező középen – kommentálta a dalt Kovács Krisztián, a FISH! énekese. – Eredetileg januárban akartunk kijönni a dallal, de a zenekaron belüli fennforgás miatt ebből március lett. Ennek ellenére a mondanivaló most is érvényes, és reméljük, hogy az idei év nem lesz olyan borzalmas, mint 2022.

A zenekar március 17-én kezdődőtt turnéján már az új dalokból is ízelítőt ad. A koncertkörút Debrecenből indul, majd Tatabányát, Miskolcot, Szombathelyet és Nyíregyházát érintve május 5-én, Budapesten, a Barba Negrában tartja lemezbemutató koncertjét a FISH! 

A FISH!-turné Facebook-eseményei:

www.facebook.com/fishzenekar/events

FISH! – Huszonkettő videóklip: