FINA a Lupán

A korábbi nagy sikert követően a világ egyik legnagyobb sportrendezvénye, a FINA Világbajnokság 2022-ben visszatér Magyarországra, a nyíltvízi úszóversenyek pedig Budapest tengerpartjára, a fantasztikus hangulatú Lupára.

“A Lupa kristálytiszta vize már tavaly májusban is gyorsan elnyerte a teljes európai élvonal tetszését, bár a néhány hidegebb áprilisi hét miatti vízhőfok, illetve a pandémia miatt még teljesen zártkörben tartott versenyek hűvösebb hangulatban teltek. Úgyhogy már csak ezért is várjuk nagyon, milyen pezsgő-vibráló atmoszférája lesz a vb-napoknak a klasszikus nyárban, immár hatalmas közönség előtt” – mondják a FINA szervezői.

Idén tehát ismét a Lupa ad helyet a FINA nyíltvízi versenyeinek. A strand természetesen továbbra is várja vendégeit, azonban a verseny miatt lezárt Beach egy részét a strandolók – a világverseny ideje alatt – nem használhatják, ezért a Lupa a vendégek megértését kéri. Június 20-tól tehát megváltozik a “csobbanási rend” Budapest tengerpartján, de ez nem zavarja a hűsölni vágyó strandolókat, hisz’ kedvenc területeik, mint a Sportpályák, Vidámpart, a Wibit, a Beach Clubbok és szolgáltatások továbbra is zavartalanul üzemelnek. “Jó időre számítunk és nagyon izgalmas versenyekre, tehát igyekszünk fürdővendégeinknek is megfelelni és a világverseny kiemelt helyszíneként is helytállni, ezért mostantól, a versenysorozat végéig a vendégeket a Beach mellett a nemrég megújult Lupa Öböl is várja” – mondta Németh Zoltán, a Lupa sportmenedzsere.