Figyeljünk oda rá, mit hova dobunk!

Április 22, a Föld napja

Az Európai Unió területén évente közel 2,5 milliárd tonna1 hulladék keletkezik, amely nagy megterhelést jelent bolygónk számára. A hulladékgazdálkodás során legfőbb célunk, hogy minimalizáljuk a hulladékok keletkezését, azonban már a hulladék szelektív gyűjtésével és újrahasznosításával is sokat tehetünk környezeti lábnyomunk csökkentéséért. Míg hazánkban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége évente több, mint 380 kg, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség statisztikái szerint, ennek mindössze 35%-a újrahasznosított vagy komposztált hulladék2. Az AVON szépségipari vállalat működése során nagy hangsúlyt fektet a fenntartható termelésre és fogyasztói hulladékgazdálkodására, amelyhez kapcsolódóan szakértői, a Föld napja alkalmából összegyűjtötték a kozmetikai termékek újrahasznosítási lehetőségeit.

A fenntartható vállalati működés az AVON számára a tevékenységét meghatározó stratégiai alapelv, amelyet a közelmúltban elért eredményei és a jövőre tett vállalásai is alátámasztanak. A vállalat 2020-ra 20%-kal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását, 30%-kal a keletkező hulladék mennyiséget és 40%-kal kevesebb vizet használ fel a 2005-ös bázisévhez viszonyítva. Hulladékcsökkentés terén célja, hogy 2025-re teljes mértékben megszüntesse a saját gyártási folyamatai során keletkezett hulladékképződést – ez a disztribúciós központok 83%-nál már jelenleg is teljesül. Ezzel párhuzamosan 2025-re 95%-ra növelné a termelésen belüli újrahasznosítási rátát, amely a sikeresen újrahasznosított hulladék arányát méri. A termékek csomagolása tekintetében vállalat célkitűzése, hogy 2025-ig a csomagolások 65%-a, míg 2030-ra a felhasznált csomagolóanyagok teljes egészében – beleértve a kartoncsomagolást is – újrahasznosított, újrahasznosítható vagy komposztálható anyagból készüljenek. Ugyanakkor az AVON nehezen lenne elképzelhető az ikonikus katalógus nélkül, így a vállalat számára a papírfelhasználás racionalizálása is évek óta kiemelten fontos terület. Ennek eredménye, hogy 2020-ra a nyomtatott katalógusok és egyéb kiadványok világszert 100%-ban újrahasznosított papírból készülnek.

Az AVON többmilliós Tanácsadói és vásárlói közösségét is a termékeik után keletkezett hulladék felelős kezelésére ösztönzi, a vállalat ugyanis hisz abban, hogy kis odafigyeléssel fogyasztói szinten is hatalmas változásokat érhetünk el, mindennapjaink során is sokat tehetünk környezeti lábnyomunk minimalizálásáért. A vállalat szakértői néhány pontban össze is gyűjtötték számunkra, mire érdemes odafigyelnünk a szépségápolási termékek újrahasznosításának érdekében:

  • Műanyag flakon: A samponok, hajbalzsamok, tusfürdők és testápolók műanyag flakonjai a legtöbb esetben újrahasznosíthatók. Kiürülés után mossuk ki alaposan a tubusokat és dobjuk műanyag gyűjtő szemetesbe. Amennyiben pumpás kiszerelést használtunk, a pumpát a háztartási hulladék közé dobhatjuk.
  • Aerosol spray: A kiürült aeroszol flakonokat fémként lehet újrahasznosítani. Hajlakkunk vagy dezodorunk flakonjáról távolítsuk el a kioldófejet vagy pumpát és dobjuk az általános hulladékokhoz, a teljesen üres flakont pedig a fémgyűjtő szemetesbe.
  • Üveg tárolók: Az üvegpalackok és tárolók (a körömlakkok kivételével) szintén újrahasznosíthatók. Kiürülés és kitisztítás után színes vagy fehér szín szerint válogatva dobhatjuk őket az erre kihelyezett gyűjtőkbe.
  • Papírdobozok, katalógusok: Természetesen a szépségápolási termékek papírdobozai és papírbetétjei is újrahasznosíthatók. Távolítsuk el róluk az esetleges műanyag bevonatokat, ragasztót és lapra hajtogatva dobjuk a papírhulladéknak kihelyezett szemetesekbe. Az átlapozott termékkatalógusokat adjuk tovább valaki számára, aki szívesen fogadja, vagy tegyük a papír hulladékok közé.

1 https://www.ksh.hu/sdg/3-28-sdg-12.html

2 https://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/society/20180328STO00751/hulladekkezeles-az-eu-ban-trendek-es-statisztikak-infografika