Fiatal női vállalkozókat segítő pályázatot hirdetett a Seed Alapítvány

     Videópályázatot hirdetett 25-35 éves, vállalkozást tervező, vagy már vállalkozó nőknek a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, a győztesek díjmentesen kapnak egyedi igényükhöz igazított segítséget, fejlesztési tervet.

    Az alapítvány szerdai közleménye szerint a május végén záruló felhívásra azokat a fiatal vállalkozó, vagy vállalkozói karrierben gondolkodó nőket várják, akik szeretnék bemutatni ötletüket vagy már elindított vállalkozásukat, amelynek sikeréhez, további fejlesztéséhez szeretnének segítséget kapni.


    A videók alapján az Adj hozzá! program zsűrije fogja kiválasztani azt a 10 jelentkezőt, akiknek fejlődési koncepciójához segítenek a SEED Alapítvány szakértői és adományozó mentorai elkészíteni a fejlesztési tervet.


    Az alapítvány közölte: célja, hogy a vállalkozói létről, annak nehézségeiről és lehetőségeiről hiteles forrásokból tájékoztasson, ezért online kampányt is indít, amelyben vállalkozó nőket mutatnak be.


    A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány honlapján található tájékoztató szerint az alapítványt 1990-ben hozta létre több kormányzati szerv, vállalkozói érdekképviselet, bank és oktatási intézmény azzal a céllal, hogy a kisvállalkozások fejlesztéséhez módszertani hátteret és konkrét támogatást nyújtson.