Fenntartható üzlet

Ismét elstartolt a Bridge to Benefits Mesterkurzus

Kiemelkedő hazai nagyvállalatokkal és civil szervezetekkel folytatódik az egyedülálló tudásmegosztási program kkv-k számára

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is elindult az inkubációval egybekötött, díjmentes Bridge to Benefits – Mesterkurzusfelelős vállalkozásokért elnevezésű workshop sorozat mikro-, kis- és középvállalkozások számára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Civil Impact Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében. A vezető hazai nagyvállalatok és civil szervezetek összefogásával létrejött program célja, hogy gyakorlati képzéssel fejlessze a kkv-szektorban a környezeti vagy társadalmi szempontból is hasznos, fenntartható üzleti tevékenységet. A kurzuson való részvételre, a januárban közzétett nyílt pályázati felhívás keretében idén 10 nyertes kkv kapott lehetőséget.

A Bridge to Benefits program április 7-i indulásával a résztvevő kkv-k 6 tematikus modulon keresztül nagyvállalatok, szakértők és nonprofit partnerek bevonásával fejleszthetik fenntartható működésüket, illetve környezeti és társadalmi hasznosságukat. Az idén már 30 szervezet közreműködésével megvalósuló programhoz az Auchan Retail, a bp Magyarország, a dm Kft., az Erste Bank, a MagNet Bank, a MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű, a Praktiker, a PwC Magyarország, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., a Syngenta, a Szerencsejáték Zrt., a Tata Consultancy Services, az UniCredit Bank Hungary Zrt., a Budapest Bike Maffia Egyesület, a Felelős Gasztrohős Alapítvány, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a Kemence Hagyományőrző Gasztro-kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület, a Nyitottak Vagyunk Nonprofit Kft., a Salva Vita Alapítvány csatlakozott, valamint Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata.

A Bridge to Benefits képzési moduljai 7 héten át a következő témákra fókuszálnak: CSR, fenntarthatóság, civil-vállalati együttműködések, üzleti partnerség, hatásmérés, valamint a társadalmi és környezeti befektetések lehetőségei az üzletfejlesztésben, marketingben és pénzügyi (újra)tervezésben. A workshop modulokat folyamatos egyéni tanácsadás és mentoring egészíti ki. A közös műhelymunka május végén egy pitch eseménnyel zárul, ahol a szakmai zsűri által a legjobbnak ítélt projektkezdeményezések pilot projekt keretében megvalósítási lehetőséget kapnak.

,,A kurzusnak idén is fő célja a szemléletformálás elindítása innovatív tudásmegosztási folyamat biztosításával. Az idei programsorozatban újdonság, hogy a pitch eseményen legjobbnak ítélt három projekt gazdája számára a kamara promóciós támogatást nyújt egy videó kidolgozásával és erre irányuló, egyhónapos közösségi médiakampány lebonyolításával. Továbbra is hosszú távú célunk, hogy a BtoB Mesterkurzus rendszeres, éves tudásmegosztási lehetőség legyen az érdeklődő kkv-k számára, amely cél felé az idei program indulásával újabb lépést tettünk” – mondta Harsányi Mónika, a programot koordináló BKIK Projektmenedzsment Irodájának vezetője.

A Bridge to Benefits – Mesterkurzus megvalósítása a BKIK Projektmenedzsment Irodájának koordinációjával valósul meg, együttműködésben a Civil Impact Nonprofit Közhasznú Kft.-vel, valamint Majoros Zsuzsanna vezető mentorral és társadalmi vállalkozási szakértővel.

A Civil Impact a civil-vállalati együttműködéseket ösztönző piacvezető szereplőként több mint 10 éve segíti a nonprofit és forprofit szektorok egymásra találását. „Munkánkat az motiválja, hogy megmutassuk a vállalati szereplőknek, hogy mindaz a tudás, misszió, ami a civil szervezeteknél megtalálható, hogyan építhető be a vállalatok mindennapi működésébe, hogyan válhat értékké egy forprofit szereplő számára” – mondta el Kiss Gyöngyvér, a Civil Impact Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője, a program szakmai együttműködője. „Ebben nagyban segít minket az a folyamat, ami kézzelfogható a nagyvállalati szektorban: hogyan tud egy szervezet működése társadalmilag és környezetileg is fenntarthatóvá válni, hogyan lehet jól reagálni a globalizáció kérdéseire, hogyan működhet egy felelős vállalat. Ezt a szemléletet szeretnénk a kis és közepes vállalkozások körében is tudatosítani, hogy a felelős vállalati működésnek nem csak a nagyvállalatok a letéteményesei, hanem minden szereplő megtalálhatja ebben a saját helyét, szerepét, feladatát. Azt gondolom, ez a mostani kurzus egyik legfontosabb célja is és persze az, hogy megmutassuk, hogy ebben a munkában hol tudnak segítséget nyújtani, partnerként belépni a civil szervezetek” – tette hozzá az ügyvezető.

,,Az elmúlt 10 évben – szakértő kollégáimmal együttműködve – többszáz, hazai és nemzetközi társadalmi vállalkozás működésébe nyerhettem betekintést. A hazai szereplők többségére igaz, hogy tevékenységüket civil vagy nonprofit szervezeti formában végzik. Magyarországon jelenleg hatalmas potenciál rejlik az alapvetően profitorientáltan működő, »klasszikus« KKV-k társadalmi hasznosságának tudatosításában, fejlesztésében. Missziónknak tekintjük kulcsüzenetünk elterjesztését: profitorientált vállalkozások is képesek pozitív környezeti és/vagy társadalmi hatás generálására, mérésére, társadalmi beágyazottságuk és elfogadottságuk növelésére. A Mesterkurzus workshopjain résztvevő KKV-kat – nagyvállalati és civil mentorainkkal együttműködve – abban szeretnénk támogatni, hogy elinduljanak ezen az úton, felismerjék és tudatosan legyenek képesek tervezni társadalmilag és/vagy környezetileg hasznos tevékenységüket” – összegezte gondolatait Majoros Zsuzsanna, vezető mentor, coach és társadalmi vállalkozás szakértő.

További információ:

https://nemzetkoziprojektek.bkik.hu/felelos-vallakozasok/bridge-t-benefits/