Félúton a teljes siker felé a méhek védelmét célzó európai kampányban

A magyar célkitűzések teljesítve

Budapest, 2021 április 19. – Összegyűlt a “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai kezdeményezéshez szükséges 15 750 magyar aláírás – jelentette be a kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége. Ezzel Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amely teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket. A civil szervezetek a kampányt e mérföldkő elérését követően is folytatják, hogy sikerüljön teljesíteni az uniós szinten megkövetelt egymillió aláírást.

A “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek. A kezdeményezés időszerűségét az adja, hogy napjainkban egyre több hír számol be a globális mértékű rovar pusztulásról, valamint a biológiai sokféleség drasztikus csökkenéséről, amelynek megállítása közös felelősségünk.

Ez a petíció azért született, mert az Európai Unióban sokan összefogtak azért, hogy a méhek megmaradjanak. Ezt úgy lehetne elérni, ha nem használnánk olyan vegyszereket, amelyek megölik a méheket. A mezőgazdaságot méhbaráttá kell tenni. Ezért írtam alá én is a petíciót, és örülök hogy hozzájárulhattam a méhek megmentését célzó kampány sikeréhez – jelentette ki Weiner Sennyey Tibor költő, író, méhész. [1]

Jelentős mérföldkő, hogy már több, mint 15 900 magyar aláírását sikerült összegyűjtenünk, ezzel teljesítettük az európai polgári kezdeményezések esetén Magyarországra vonatkozó feltételt. Abban, hogy sikerült összegyűjteni a szükséges számú magyar aláírást, az elmúlt pár hónap aktív kampánya mellett az is szerepet játszott, hogy az aláírásgyűjtést számos civil szervezet, valamint közéleti személy, híresség is támogatta – emelte ki Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

Az európai kezdeményezés egyik fontos követelése, hogy a gazdák megfelelő támogatást kapjanak a beporzóbarát gazdálkodásra történő átállásra. Tekintettel arra, hogy még jelenleg is folyik az egyezkedés az Európai Unió döntéshozói között a következő hét év mezőgazdaságát meghatározó Közös Agrárpolitikáról, különösen fontos, hogy e petíción keresztül az EU polgárai nyomást gyakoroljanak a politikusokra – fűzte hozzá Pauló Gergő, a Karátson Gábor Kör aktivistája.

Még nem dőlhetünk hátra: a magyarországi célokat elértük, de a kampány teljes sikeréhez még nagyon sok aláírás hiányzik európai szinten. A magyar támogatók gyűjtését is folytatjuk és várjuk a további csatlakozókat, hogy összegyűlhessen uniós szinten is a szükséges egymillió aláírás – tette hozzá Lajtmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke.

A petíció aláírásán túl sokat tehetünk mi magunk is a beporzókért. Kertünket műveljük beporzóbarát módon: ritkábban nyírjuk a füvet, biztosítsunk több teret a vadvirágoknak, létesítsünk változatos, egész évben virágzó méhlegelőket, telepítsünk többféle fajból bokrokat, sövényeket, fákat. A magányosan élő méhek számára készítsünk méhbölcsőt, a közösségben élő méhek számára rovarszállót. A vásárlás során részesítsük előnyben az olyan élelmet, amelyet környezetkímélő, beporzóbarát módon termeltek – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

A petíció hivatalos célja, hogy az Európai Bizottság javasolja a tagországoknak és az Európai Parlamentnek a következőket:

  • A szintetikus növényvédő szerek fokozatos kivonása az EU mezőgazdaságából, legkésőbb 2035-ig. A folyamatot a legmérgezőbbek betiltásával kell kezdeni: a cél e peszticidek használatának legalább 80%-os csökkentése 2030-ig.
  • A biológiai sokféleség helyreállítása. Külön hangsúlyt fektetünk a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyek helyreállítására. A mezőgazdaság és a biológiai sokféleség nem zárják ki egymást, sőt egymást erősíteni képesek.
  • A mezőgazdasági termelők támogatása a beporzóbarát gazdálkodásra való átállásban. Ennek az elkerülhetetlen átállásnak – a kisgazdaságokra alapuló, több lábon álló és fenntartható gazdálkodás előtérbe helyezése által – támogatnia kell a termelőket.

Az európai polgári kezdeményezést itt lehet aláírni:

mtvsz.hu/mehek

Jegyzetek:
   

[1] Weiner Sennyey Tibor költő, író, méhész videóüzenete:
https://www.youtube.com/watch?v=ohiCd295h7M

[2]  A Mentsük meg a méheket és a gazdákat hivatalosan támogató magyar civil szervezetek: 

Magyar Természetvédők Szövetsége

Karátson Gábor Kör

Éghajlatvédelmi Szövetség

Magyar Permakultúra Egyesület

Reflex Környezetvédő Egyesület

CEEWEB a Biológiai Sokféleségért

Védegylet Egyesület

Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Országos Magyar Méhészeri Egyesület

Jane Goodall Intézet

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. számú Bükki Helyi Csoport

Magosfa Alapítvány

Zöld Kör

CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány


[3] További részletek a kezdeményezésről:  

– Méhbarát mezőgazdaságot az egészséges környezetért – az európai polgári kezdeményezés melléklete.  

https://www.mtvsz.hu/uploads/files/Melleklet_a_Mentsuk_meg_a_meheket_ECI_2021.pdf

– Az európai polgári kezdeményezés nemzetközi honlapja:
https://www.savebeesandfarmers.eu/