Fejemben kiabálsz – új EP-vel és klippel jelentkezett Szilárd

 

Megjelent Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristájának új EP-je, a Zajsugár. A három számos albumon egy vadonatúj, nagyívű klipes dal is helyett kapott, benne a bársonyos hangú Floval, a Fejemben kiabálsz.

Bár a legtöbben a Quimbyből ismerik Szilárdot, azonban szólóprodukciója legalább annyira színes és változatos, mint a zenekaré. Szilárd 2002-ben jelentette meg első szólóalbumát, legutóbb pedig az év elején jelentkezett új dallal, a Kozma Orsival közös Szívgyógyítóval. Most, egy háromszámos EP-vel örvendezteti meg rajongóit, a Zajsugárral, rajta kettő korábbi dal a Lám, lám! és a Sosincs ismétlés újrakevert verziójával, valamint egy friss szerzeménnyel, a Fejemben kiabálsz klipjével.

Szilárd – Fejemben kiabálsz (ft. Flo)

A Fejemben kiabálsz gyönyörű zongorafutamokkal és Flo (Kiss Flóra) hangjával egy érzelmi keringő, egyszerre ragaszkodás és taszítás: „A dal még a nyáron íródott, de az alapötlet már tavasszal megvolt. Egy nagyon komplex és nagyívű dal kerekedett ki az eredeti kis demóból, amit Flóra hangja tett teljessé. Imádom. Azokról az érzésekről szól, amik makacsul ott maradnak az ember fejében még akkor is, amikor már legszívesebben elfelejtené azokat” – meséli Szilárd a dal születéséről.

Eredetileg egy sima lyrics videónak indult, majd jött az ihlet, hogy oké, de legyen mozgóképen a szöveg. Azt már a legelején tudtam, hogy Flórának mindenképpen benne kell lennie, és hogy nincs szükség a szájszinkronra. Mivel a dal eleve egy lassú, majd hömpölygőssé duzzadó szerzemény, ezért arra gondoltunk, hogy főleg lassított felvételeket használunk. Két kivétellel így is lett. Nem akartam story-t, semmi összefüggő történetet, csak hangulatot… Azt hiszem, sikerült.” – Avat be bennünket a klip születésének körülményeibe.

A csodálatos, hajnali ködben úszó jeleneteket Dunakeszin vették fel, a képeket nézve pedig megérte a korai kelés és a fagyoskodás: „06:45-kor már kint ültünk Flórával a mezőn a székeinken… Hajnali ködben és néhány celsiusban. A reggeli fények voltak a legszebbek, igyekeztünk a lehető legtöbb képet rögzíteni mielőtt erős lett a napsütés. A kabát, ami rajtam volt, az Operett Színház kelléktárából való és hajnalban nagyon jó szolgálatot tett. Meleg volt. Később viszont már túlzottan melegem lett benne, de hát a forgatás az forgatás. Nem vehettem le.” – Idézi fel a forgatás részleteit. „A két széket a Szatyor Bárból hoztam el, kedvességüket ezúton is köszönöm! Sin Olivér volt a rendező és a megálmodó, a felesége pedig segített nekünk a felvételeknél. Bátori Jim, akit sinco néven is ismerhettek, készítette a werk fotókat. A kép végül tökéletes összhangba került a zenével, legalábbis én ezt érzem.”

A zenészek listája is igen színes, hiszen Flo vendégéneklése mellett még a közreműködők között találhatjuk a Blahalouisiana-ból ismert Jancsó Gábort, Galambos Dorinát, Ligeti Györgyöt és a Jónás Jelenésein is közreműködő Bernard Hahn-t is, a dalt magát pedig két ország négy stúdiójában rögzítették (a budapesti Tom-Tom Stúdióban, SounDay Stúdióban, Konstantin Műhelyben és a stuttgarti Tin Roof Studioban).

https://www.facebook.com/SZILARDmusic

www.szilard.net