Ezer koncert után szülinapi buli

Fennállásának 15. évét ünnepli Európa egyik legnépszerűbb ska zenekara, a budapesti Pannonia Allstras Ska Orchesra. Az együttes eleddig több mint 20 országban hozzávetőlegesen 1000 koncertet adott. És most jön az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb bulijuk: május 27-én a Belfeszten egy nagyszabású koncerttel idézik fel az elmúlt 15 év termésének legjobbjait.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003 tavaszán alakult, és az olyan fővárosi, már nem létező klubokból, mint a Kultiplex és a Vörös Lyuk indulva rohamtempóban hódították meg a ska-ra nyitott közönséget. Alakulásuk után 5 évvel már a Sziget nagyszínpadán zenéltek, és ezen kívül is egy rakás emlékezetes koncertet élhettek át: felléptek például a holland Lowlands, a szerb Exit, a spanyol Iboga, a horvát Skaville és a német This Is Ska fesztiválon.
Eddig 5 stúdiólemezt, összesen pedig 12 kiadványt dobtak piacra. Nem beszélve a külföldi megjelenésekről: az amerikai Megalith Records négy nagylemezüket terjesztette az Usában, kettőt Európában, a német Rocking Records pedig a Ghost Train albumukat adta ki bakeliten. Emellett megszámlálhatatlanul sok nemzetközi válogatáslemezre került rá a PASO 1-1 dala.
A zenekarnak az is megadatott, hogy a ska színtér legnagyobb sztárjaival zenéljen együtt, ilyen Victor Rice, Dr. Ring-Ding, a The Skatalites, a Toasters és a New York Ska-Jazz Essemble. Fennállásuk 15 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatot okoztak maguknak és a rajongóiknak egyaránt. Átdolgozták a Star Wars és a Trónok harca filmzenéjét, mi több, mindkettőhöz zseniális videót is forgattak, az I. Magyar Klipszemle fődíját megnyerték a Részeg klipjével, forgattak New Yorkban, Kingstonban és Barcelonában. Az egyik Akvárium Klubos koncertjükön lemérték, hogy a zenekar örökmozgó énekese, KRSa hányat lép a buli alatt, és a 8200-as szám jött ki. Népszerűségüket mi sem jelzi jobban, hogy egy debreceni általános iskolában egy tanéven át a zenéjükre csengettek ki. A PASO legnagyobb érdeme mégis az, hogy Magyarországon széles körben ismertette meg a ska zenét, és tette népszerűvé.
A mozgalmas 15 év megünnepléséhez pedig kézenfekvő egy nagyszabású ingyenes koncert. A Pannonia Allstars Ska Orchestra a Belfeszten belül ünnepel, ráadásul sok vendéggel. Színpadra lép velük Sena, Koszi Janka, Kiss Erzsi és Céanne. Itt debütál majd az új dobosuk is. Mindez május 27-én történik, és hogy egyáltalán ne unatkozzanak a fiúk aznap, délelőtt még egy gyerekkoncertet is letolnak a Müpában.

PASO: Game of Thrones theme

A születésnapi koncert Facebook-linkje:
https://www.facebook.com/events/190031441635533/

Részletek:
http://paso.hu/
https://www.facebook.com/pannoniaallstars