Ezek lesznek az új munkahelyi normák a Covid után

A Covid kezdetekor csak azt tudtuk, hogy meg fog változni a munkahelyi élet. Most már azt is látjuk, hogyan. Az Adecco Csoport nemzetközi pandémiás kutatása 8 régió 25 országában vizsgálta, hogy a járvány után mik lesznek az új munkahelyi normák.

A világ egyik legnagyobb HR cége, az Adecco Csoport 25 ország közel 15 ezer irodai dolgozóját kérdezte meg arról, hogyan módosulnak a munkahelyi igényeik a pandémia hatására. A nemzetközi felmérés alapján öt kritikus területen látnak olyan változásokat, amelyek a járvány lecsengésével hosszú távon is velünk maradnak.

  1. Az, hogy a hibrid munkavégzés megmarad, már nem kérdés. A hosszú távú hatásai annál inkább. Globálisan a dolgozók a munkaidejük minimum felét kívánják távolról végezni. Ez mindenképpen javítja az egyenlő esélyek megteremtését, hiszen a kisgyerekes szülők, a mozgássérültek vagy például a hátrányos helyzetű településeken lakók is kedvezőbb esélyekkel vállalhatnak munkát. Másrészt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az otthoni munkavégzés erősen megosztja a dolgozókat. Így nem húzható ugyanaz a sapka mindenkire, fokozottan oda kell figyelni a cégeknek az egymástól akár homlokegyenest eltérő igényekre.
  1. Rövidebb és flexibilis lesz az új munkahét. Az, hogy a munkavégzés hatékony tud maradni home office esetén is, az elmúlt másfél évben bebizonyosodott. A dolgozók pedig a továbbiakban is ragaszkodnak ahhoz a bizalomhoz, amivel maguk oszthatták be feladataikat és szabadidejüket. Több mint háromnegyedük számára fontos, hogy ez a saját időbeosztás megmaradjon a továbbiakban is. Emellett egyre többen támogatják, hogy a munkaidő helyett az elvégzett feladatok értékelése legyen a meghatározó. Azokat ugyanis akár heti 40 óránál kevesebb idő alatt is el tudják végezni. A vezetők számára azonban ez egyelőre nehézséget jelent, és csupán a munkavállalók 36 százaléka érzi úgy, hogy vezetőik már jelenleg is az eredményeik alapján értékelik munkájukat.
  1. A kiégés lesz a következő járvány, akár 10-ből 4 munkavállalót érinthet. A dolgozók mentális egészsége kortól és nemtől függetlenül fokozott figyelmet kíván. A vezetők számára azonban ez egyelőre komoly kihívást jelent. A dolgozók kétharmada ugyanis úgy látja, hogy vezetője nem tudja megfelelően felmérni mentális egészségét.
  1. A vezetőknek újra kell építeniük a közösséget. Miközben online folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással, a dolgozók soha nem voltak ennyire elszakadva egymástól. A vezetők kezében van a kulcs, hogy újra összekovácsolják a munkahelyi csapatot, és kialakítsanak egy új munkahelyi kultúrát. Ez azonban nem feltétlenül az erősségük, így coachingra, vezetői képzésekre nagy szükség lehet ezen a téren.
  1. A nagy újragondolás időszaka jöhet. Egyre több figyelmeztető jel mutat arra, hogy a dolgozók újraértékelik, miért is fontos, mit is jelent számukra a munkahely. A biztonság, a szervezet, a vállalati kultúra, a jó közérzet és a fejlődési lehetőség továbbra is a top öt szempont, ötből kettő alkalmazott azonban rugalmasabb munkahelyre váltana és több mint felük elégedetlen a jelenlegi karrier lehetőséggel. Mindez azért különösen fontos, mert a dolgozók többsége egyetért abban, hogy a cégek a közeljövőben látványos foglalkoztatás-bővítésbe kezdhetnek.

A felmérés itt tekinthető meg.