Ezek lesznek a jövő év meghatározó tech trendjei

Durván felpörög a vállalati digitalizáció 2021-ben

Egy friss nemzetközi felmérés szerint 10-ből 6 cég tudatosan felgyorsította idén a digitális transzformációt, miközben a döntéshozók 66%-a nyilatkozott úgy, hogy számos olyan fejlesztést sikerült megvalósítaniuk, melyeket korábban nem tudtak. Sok esetben azonban az igyekezet csupán a távmunka feltételeinek megteremtéséig vagy éppen az alapvető kiberbiztonsági lépésekig terjedt, miközben a kulcs az üzleti célokat hatékonyan támogató, minden vállalati funkciót átszövő digitalizáció. A Stylers Group összegyűjtötte, milyen trendekre kell odafigyelni 2021-ben, ha tartani akarjuk a lépést: marad a mesterséges intelligencia és a home office, jön a confidential computing (bizalmas számítástechnika), az 5G és a mikroszervíz. Őrült tempóba kapcsol a vállalati IT, mutatjuk, hogy merre száguld!

A Stylers Group információ-technológiai cégcsoport felmérése már tavasszal nagy előrelépést jósolt a digitális transzformációban, hiszen a magyar döntéshozók közel 70%-a már akkor úgy nyilatkozott, hogy tudatosan szeretné tovább erősíteni vállalata digitális érettségét. A koronavírus azonban nem várt módon pörgette fel az eseményeket az idei évben, és azoknak is fel kellett venniük a tempót, akik korábban nem terveztek jelentősebb erőforrásokat fordítani a digitalizációra 2020-ban – meg kellett teremteni a távmunka feltételeit, szembe kellett nézni a legújabb információ biztonsági kihívásokkal, optimalizálni a weboldalakat és webshopokat, illetve mindenekelőtt megfelelő kommunikációs csatornákat biztosítani a munkavállalók és az ügyfelek számára egyaránt. Miközben azonban a világ egy része őrült sebességgel száguld a jövőbe – 2025-re mintegy 3300 milliárd dollárra rúg majd a digitális transzformációhoz kapcsolódó piaci szolgáltatások értéke –, sokan nem képesek túljutni az első lépéseken – ez pedig sokba kerülhet a következő években.

Így teleportáld a céged egyenesen 2025-be!

Nagy tanulsága volt a pandémia első hullámának, hogy a hosszú távú terveket, megfontolt fejlesztéseket, futurisztikus stratégiákat nyugodtan kidobhatjuk a kukába. A jövő a gyors reakciókra épülő akcióterveké, a rugalmas üzletmeneté, valamint az ezeket hatékonyan támogató digitalizált folyamatoké. Ezt tükrözik a jövő évi vállalati büdzsék is: míg a cégek 52%-a tervezi elhalasztani a beruházásait, a digitális transzformációra fordítandó összeget mindössze 9%-uk csökkentené. Úgy tűnik tehát, hogy a cégvezetők végre valóban elkötelezettek az informatikai fejlesztések iránt, azonban gyakran így is nehéz megtalálni a helyes irányt. A Stylers Group szakértői összeszedtek néhány fontos trendet, melyek 2021-ben alapvetően meghatározzák a digitális fejlesztéseket a nemzetközi és hazai piacon egyaránt, és évekkel repíthetik előre azokat a cégeket, melyek időben a tettek mezejére lépnek.

  1. Home office: a nagy COVID-túlélő

Nagyot ment 2020-ban a home office és a távmunka a világjárvány miatt, és ezt az átállást csak kevés cég tudta elkerülni. Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá váltak az otthoni munkavégzés kétségtelen előnyei: a működési költségek jelentősen csökkentek, a munkavállalók produktivitása sok esetben javult. Úgy tűnik, a cégek hosszabb távon is átmentik a home office megoldásokat a járvány utánra, mindez pedig a munkaerőpiac átalakulását, és akár egy új migrációs tendenciát is elindíthat. Aki még nem találta meg a megfelelő IT-eszközöket a távoli munkavégzés tartós biztosításához, az jobb, ha mihamarabb a lovak közé csap!

  1. Confidential Computing

A „bizalmas számítástechnika” az egyik legforróbb adatbiztonsági téma napjainkban, a hozzá kapcsolódó protokollok és jó gyakorlatok kialakításával ugyanis olyan cégóriások foglalkoznak, mint a Google, a Microsoft vagy az IBM. A Confidential Computing technológia lényege nem csak a védeni kívánt adatok, hanem a teljes számítási folyamat titkosítása, mellyel további biztonsági falakat húzhatunk az érzékeny információk köré. Így gyakorlatilag egy széfbe zárt széfben kezelhetjük és tárolhatjuk a titkos banki vagy egészségügyi adatokat, és akár a gépi tanulási folyamatokat is kockázatmentesen futtathatjuk rajtuk. Egy olyan korban, ahol az adat a legnagyobb érték, érdemes foglalkozni ezzel a technológiával!

  1. Jön az 5G – de mostmár tényleg!

2021-ben visszavonhatatlanul beköszönt az 5G uralma, hiszen a személyes kapcsolattartási lehetőségek korlátozásával minden eddiginél nagyobb techfüggés jellemzi világunkat. Nincs olyan vállalat vagy szervezet, mely megengedhetné magának, hogy elérhetetlen legyen a mobilalkalmazása vagy éppen kudarcba fulladjon az általa szervezett videókonferencia, így minden eddiginél stabilabb hálózatokra lesz szükség. Az 5G terjedése lehetővé teszi, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb számítási kapacitást és sávszélességet igénylő tevékenységeket is biztonsággal végezhessenek a cégek.

  1. A start mező: mikroszervíz

Az alapvető és teljeskörű digitális átállás útjában gyakran az a legnagyobb akadály, hogy a cég informatikai rendszere merev és a legkevésbé sem szolgáltatás-orientált. Emiatt az üzemeltetés is nehézkes és költséges lehet, így aki olyan rugalmas infrastruktúrát szeretne létrehozni, melyre hosszabb távon is építeni lehet, a mikroszervíz megoldásokat hívhatja segítségül. Ezzel skálázható, magas rendelkezésre-állású, párhuzamos szolgáltatáson alapuló architektúra hozható létre, mely kisebb, üzleti folyamatok mentén szétbontott elemekből épül fel, így fokozatosan építhető be a már meglévő vállalati informatikai rendszerbe.

  1. Az üzleti IT csúcsán

A Business Intelligence már évek óta szerepel minden cégvezető szótárában, a valóságban azonban kevesen tudják valóban hatékonyan alkalmazni. Az üzleti intelligenciára irányuló fejlesztésekkel a vállalat birtokában lévő információk gyors elemzésére és rendszerezésére törekszik, mellyel számos feladatot automatizálhat, egyszerűbbé és megalapozottabbá teheti a döntéshozatali folyamatokat, a vizualizáció pedig új dimenziókat nyithat meg a kapacitástervezésben vagy éppen a készletkezelésben.

+ 1 Megkerülhetetlen AI

Jövőre várhatóan még inkább felpörögnek a mesterséges intelligenciához (AI) és a gépi tanuláshoz (ML) kapcsolódó fejlesztések, az ipari jóslatok szerint 2022-re a modern technológiák 80%-a ezekhez kapcsolódik majd. Az AI-t és az ML-t használhatjuk a kibervédelem vagy éppen az ügyfélmenedzsment terén is, de a rendelkezésünkre álló üzleti adatok új szempontú, hatékony elemzéséhez is nélkülözhetetlen.

Az idei év kétségtelenül felpörgette a digitalizációs kényszert, már nem elég többéves terveket gyártani, ideje beszállni a ringbe. Érdekes, hogy a vállalatok 45%-a szerint a digitális transzformáció útjában leginkább az áll, hogy nincs meg hozzá a szükséges technológiájuk. Itt zárul be a kör: a jól megválasztott fejlesztések később önmaguk generálják majd az újabb és újabb innovációkat. Az eredmény: optimalizált folyamatok, költséghatékony működés, feltáruló üzleti lehetőségek. Ezek együtt akár évekkel előre repíthetnek egy céget, nem beszélve arról, hogy óriási versenyelőnyt nyerhetünk a konkurenciánkhoz képest is. A digitalizáció értéket teremt, erre törekszik cégcsoportunk is” – hangsúlyozza Gönczy Gábor, a Stylers Group CEO-ja.