Ez, megint, milyen egy primitív, gyökér bíró!? Megállapította, hogy a drogdílerrel kapcsolatos vád megalapozott, és fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, mégsem rendelte el az előzetest

A bíróság elrendelte – nem végleges végzésében – annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert azoknak a fiataloknak, akik közül az egyik a közelmúltban kizuhant egy ablakon. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyről elmondta, kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából. Balotai Attila közölte, a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.


    A Fővárosi Főügyészség szombaton azt közölte az MTI-vel, a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el.


    A bíróság szombaton megállapította, hogy a gyanú megalapozott, és fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a bizonyítás megzavarása azonban nincs veszélyben.


    A bíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el Budapest területére, nyomkövető eszköz viselésével.


    Az ügyészség fellebbezett, mivel az ügy és a terhelt személyi körülményei alapján kizárólag a letartóztatást tartja az egyedül alkalmazható kényszerintézkedésnek.