És, ki a fszm emlékszik az ültetésére, hogy tudjuk a pontos korát a 2624 éves fának?!

Egy 2624 éves amerikai mocsárciprus az Egyesült Államok keleti felének legidősebb ismert fája

    Egy legalább 2624 éves amerikai mocsárciprus (Taxodium distichum) az Egyesült Államok keleti felének legidősebb ismert fája – közölték kutatók az Environmental Research Communications című folyóiratban publikált tanulmányukban, amely szerint az észak-karolinai mocsárvidéken felfedezett növénymatuzsálem egyike a világ legidősebb, ivaros módon szaporodó fáinak.

    A kutatók akkor bukkantak rá a különleges fára, amikor évgyűrűket tanulmányoztak az állam délkeleti részén futó Black River mellékfolyó mentén, hogy feltárják Észak-Amerika keleti felének klímatörténetét. A fák korán kívül az évgyűrűk szélessége és színe ugyanis arról is árulkodik, hogy mennyire volt csapadékos vagy száraz egy adott év – írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.
  

  A területen végzett korábbi terepmunkálatokból a szakemberek már tudták, hogy a térség ad otthont az Egyesült Államok egyik legöregebb amerikai mocsárciprus-csoportosulásának. A kutatók korábban számos 1000 és 1650 év közötti fát azonosítottak a területen.
  

  A most felfedezett 2624 éves amerikai mocsárcipruson vagy más néven fésűs mocsárcipruson kívül egy 2088 éves példányt is találtak, és a szakemberek szerint nagyon valószínű, hogy a csaknem 100 kilométer hosszan futó Black River mentén még jó néhány 2000 évnél idősebb fa magasodik.
  

  A tanulmány szerint az amerikai mocsárciprus immár bizonyítottan a Föld legöregebb ismert, vizenyős területen élő fafaja, és ötödik helyen áll az ivaros módon szaporodó, legöregebb fák világranglistáján. (Az egyetlen egyedről, ivartalan szaporodással létrejött növények – klónok -, amelyek az anyanövénnyel teljesen azonos genommal rendelkeznek, több tízezer évig is elélnek.)
   

 A kutatók szerint a most felfedezett ősi fák védett területen élnek, ám a fennmaradásukra mégis így is fenyegetést jelent a folyó más szakaszain zajló fakitermelés és egyéb munkálatok, valamint az ipari környezetszennyezés és a klímaváltozás.