Erősödnek az utazók jogai a nyári főszezonban 

 

Erősebben védi az utazók jogait a kormány javaslata alapján az Országgyűlés által tavaly elfogadott, 2018. július 1-jén hatályba lépő szabályozás.

Fontos újítás, hogy az utazási irodánál egy összegben befizetett nyaralás már nem bontható részekre, azaz az utazással összefüggő repülőút, szállás vagy étkezés utazási csomagnak minősül, amelyre szigorú szabályok vonatkoznak, köztük pl. a vagyoni biztosíték. A korábbi gyakorlattal szemben az utazókat védő előírások már nem játszhatók ki úgy, hogy az utazási irodák az egyes szolgáltatásokat külön, más-más cégek nevében értékesítik abból a célból, hogy az utazási csomagokra vonatkozó garanciális követelményeket ne kelljen teljesíteniük. A továbbiakban nem kerülhető meg az utazási irodáknak a már kiutaztatott vagy kiutazásra váró utasaik felé fennálló vagyoni felelőssége sem.

Az utazók eligazodását megkönnyítő új rendelkezés, hogy az utazással kapcsolatos minden lényeges tájékoztatást egyszerű, közérthető nyelven kitöltött formanyomtatványon még az utazási szerződés megkötése előtt át kell adni az ügyfelek részére. A dokumentumon kötelező feltüntetni azt a sürgősségi elérhetőséget, amelyet az utasok probléma esetén használhatnak.

 

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az új szabályok betartásának ellenőrzését, aktív jelenléttel szolgálja a magyar családok, utazók védelmét, biztonságát és jogaik megóvását. Az utazóknak azonban a hatósági ellenőrzések mellett is érdemes a problémák megelőzése érdekében körültekintően eljárniuk az utazási iroda kiválasztása során. Magyarországon utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet csak a Budapest Főváros Kormányhivatala nyilvántartásában szereplő vállalkozások végezhetnek, amelyek adatbázisa a fővárosi kormányhivatal honlapján, a http://mkeh.gov.hu/kereskedelmi/idegenforg_nyilv/utazasszerv linken található meg.