Érkeznek Goya mesterművei

2023. MÁRCIUS VÉGÉN KERÜL A HAZAI MOZIKBA A TAVALYI CANNES-I FILMFESZTIVÁL EGYIK KÖZÖNSÉGKEDVENCE, A GOYA MESTERMŰVEI A PANNONIA ENTERTAINMENT FORGALMAZÁSÁBAN

A 2022-es Cannes-i Klasszikusok szekcióban szerepelt dokumentumfilm a francia filmek doyenjével, Jean-Claude Carrière-rel kezdődik a vonaton, aki egy ősi dalt énekel okszitán nyelven, provence-i nyelvjárásban, ahonnan származott.

A film vége felé Carrière A kolosszust, Goya festményét vizsgálva – amelyen egy óriás halálra rémiszti a völgyben lakókat, akik a szélrózsa minden irányába menekülnek – párhuzamot von a jelenkori tömeges bevándorlással. Carrière rádöbben, hogy ő abban a kiváltságban részesült, hogy ugyanott temetik majd el, ahol született.

Jean-Claude Carrière 2021 februárjában váratlanul meghalt. A dokumentumfilm érzelmi töltete abból fakad, hogy Carrière spanyolországi látogatását felhasználva három életutat fűz egybe: Carrière-ét, Buñuelét és Goyáét.

„Ugyanabban a lélegzetben kell Luis Buñuelre és Jean-Claude-ra gondolni, mint Goyára” – mondja Julian Schnabel író, rendező, a film egyik interjúalanya.

„José Luis és Jean-Claude tehetsége tökéletes párosításnak bizonyult. El tudták kerülni a puszta monográfiát és a túlzott katalogizálást, megragadva Goya víziójának és az emberi állapotról való elmélkedésének lényegét” – mondta Guy Amon és Stéphane Sorlat a Mondexnél. „Kiváltság volt részt venni a kalandban, és mélyen meghatódunk az ihletett munkájuktól, ami producerként messze meghaladja a legjobb elvárásainkat.”

A José Luis López Linares rendezte dokumentumfilm elsősorban Jean-Claude Carrière – tavaly elhunyt – forgatókönyvíró óriást követi, amint Goya mesterműveinek máig ható erejét kutatja egy európai kultúráról, filmvilágról, érzelmekről, festészetről és természetesen Spanyolországról szóló elmélkedéssel teli utazgatás során.

„Számomra Goya az európai konfliktusokat festette meg a 18. század végén és a 19. század elején, de nemcsak az idők krónikáját írta le: Valahogy látnok volt, ezért a világ, amelyben ma élünk, még mindig úgy néz ki, mint egy Goya-festmény” – nyilatkozott a Reservoir Docs filmkészítő vállalat alapítója, Anais Clanet.

José Luis López Linares – akit a magyarok A művészet templomai: Bosch: A gyönyörök kertje alkotójaként ismerhetnek – által rendezett Goya mesterművei őszinte tisztelgés Carrière előtt is, aki a világ legnagyszerűbb szerzői filmjeinek társírója, olyanoké, mint Miloš Forman (Valmont)Volker Schlöndorff (A bádogdob)Julian Schnabel (Az örökkévalóság kapujában) vagy Luis Buñuel. Carrière társszerzője volt a spanyol mester összes késői francia filmjének, mint például A nap szépe és A vágy homályos tárgya címűeknek.

Carrière azt csinálja, amihez a legjobban ért: a zsenialitást tolmácsolja. Ellátogat a Pradóba; majd Goya szülőházába egy aragoni faluba, Fuendetodos megyébe; valamint a Zaragoza melletti La Cartuja bérházba, amely Goya freskóit őrzi; s további közel 30 helyszínre, ahol Goya jelentős munkái találhatók.

Goyára gondolva, festményei előtt állva vagy a forradalmi metszeteit tartalmazó könyvet lapozgatva, amely a napóleoni háborúk kísérteties borzalmait rögzíti, Carrrière néhány lényegre törő megfigyelést tesz – rámutat Goya eltökéltségére, hogy láttassa a szegényeket, bebörtönzötteket és nyomorultakat. Süketsége csak növelte az éleslátását, de sajnos a magányát is… Lázadt a felvilágosodás észuralma ellen; felmutatta egy őrült világ stigmáit.

Carrière Buñuelre is visszaemlékezik, akivel közel 20 évig dolgozott együtt, végül Utolsó leheletem című önéletrajzát kísértetiesen örökítette meg. A Schnabellel, Carlos Saurával és Carrière feleségével, Nahal Tajadoddal készített interjúk nemcsak Goya világban elfoglalt helyét érzékeltetik, hanem Buñuelét és Carrière-ét is, és közvetlen átmenetet teremtenek a három géniusz között.

„Ez a nyolcadik együttműködésem producerként José Luis López Linaressel, akit a spanyolországi dokumentumfilm-készítés mesterének tartok. … Carrière, Buñuel egykori munkatársa azon kevés zsenik egyike, akivel találkoztam” – mondta Antonio Saura.

A többszörös Goya-díjat elnyert és a világ összes nagy fesztiváljára beválogatott filmet López Linares és Arantxa Aguirre, Spanyolország két legjelentősebb dokumentumfilm-készítője hozta létre.

A Fado Filmes készítette Carlos Saura Fados című filmjét, amelyben López Linares volt a DP.

2023. MÁRCIUS VÉGÉN MUTATJÁK BE A HAZAI MOZIK A GOYA MESTERMŰVEIT, A PANNONIA ENTERTAINMENT FORGALMAZÁSÁBAN