Ennyit költenének fürdőszoba felújításra a magyarok


Minden negyedik válaszadó egymillió forint feletti összeggel tervez



Tízből legalább hatan tervezik felújítani a család fürdőszobáját a következő három évben, amire átlagosan legalább 500 ezer forintot költenének, derül ki a RAVAK Hungary Kft. több száz fő bevonásával készült online kutatásából. A válaszadók alig több mint 10 százaléka nyilatkozott új, hogy csak otthonfelújítási támogatásból tudná megvalósítani a felújítást, 80 százalékban viszont problémásnak látják a szakemberhiányt. A fürdőszobai termékek vásárlása során a minőséget, a hosszú távú megbízhatóságot és az árat tartják a legfontosabbnak a megkérdezettek. 



A RAVAK által készített online kutatás válaszadóinak 38 százaléka egy éven belül, 26 százaléka pedig két-három éven belül tervez nekilátni a fürdőszoba-felújításnak. Érdekesség, hogy csak minden tízedik kitöltő nem gondolkodik egyáltalán takarékoskodási okokból a renováláson, sokan pedig az elmúlt évtizedben túlestek már azon.

Jelentős volt az egyetértés abban, hogy a szakemberhiány problémát okoz a felújítási és kivitelezési munkálatok alatt. Ezzel a kitöltők több mint 80 százaléka értett egyet, mutatott rá Vajányi László cégvezető.

Arra a kérdésre, hogy a felújítással kapcsolatos döntésben mennyire számít az otthonfelújítási támogatás lehetősége, a válaszadók közel fele úgy felelt: semennyire. 42 százalékuk szerint számít ugyan, de anélkül is lesz felújítás, és mindössze 12 százalék jelentette ki határozottan, hogy a támogatás nélkül elhalasztaná a munkálatokat. Mint ismert, a kormányzati otthonfelújítási program jelenlegi tudásunk szerint év végéig él, annak folytatásáról egyelőre nem született döntés.

A fürdőszobai termékek vásárlása során sorrendben a minőség, a hosszú távú megbízhatóság és az ár a legfőbb szempont a magyarok számára.

Vajányi László cégvezető az eredményeket szemléltetve arról beszélt, átlagosan 500 ezer forintot terveznek költeni fürdőszoba felújításra az otthonteremtők, de vannak, akik ennek az összegnek a többszörösét szánják erre a célra. Fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a jelenlegi árszintek mellett az átlagban beruházásra szánt keretből szinte lehetetlen hosszú távon megbízható termékeket beszerezni és azokat az elvárt minőségben beépíteni. Példaként említette, hogy egy öt négyzetméter alapterületű fürdőszobánál csupán a burkolat költsége meghaladja a 200 ezer forintot alaphangon.

A fürdőszobai termékek vásárlása során a legtöbben interneten és szaküzletekben tájékozódnak. A válaszadók 70 százaléka a szakértékesítő mellett, szerelő szakember véleményét is kikéri a termékek választásakor. Ugyanakkor a válaszadók 7% -a lakberendező segítségét is igényli.