Ennyire megható klipet még sosem készített James Blunt

Édesapja szerepel az új videóban

cid:image002.jpg@01D5CB95.6D5EC270

JAMES BLUNT: MONSTERS

Az eddigi talán legmeghatóbb szerzeményéhez készített videót James Blunt. A brit popénekes haldokló édesapjának írta „Monsters” című dalát, amihez egy megindító és szívhez szóló klipet is megálmodott, amelyben súlyosan beteg édesapja is szerepel.

A popballada szövegében a szerző megígéri édesapjának, hogy vigyázni fog rá, amíg él, halála után pedig mindent elkövet, hogy úgy gondolhassa, édesapja büszke lenne rá. A minimalista, de mindenkit megérintő kisfilm gyönyörűen mutatja be az apa és fia kapcsolatát, szinte lehetetlen könnyek nélkül kibírni.

A „Monsters” egyike a James Blunt „Once Upon A Mind” című új lemezén hallható 11 érzelmes és személyes dalának. Az előadő visszatért a klasszikus pop hangzáshoz az új albumon, közönsége pedig annyira szereti ezt a vonalat, hogy néhány héttel megjelenése után máris csúcsokat döntögetett vele. 2020. április 1-jén pedig élőben is hallhatjuk nagysikerű új és régi slágereit egyaránt, hiszen a budapesti Papp László Sportarénában lép majd fel az énekes-dalszerző.

YOUTUBE LINK