Emberölés kísérletével vádolják a fogvatartottakat, akik áramot vezettek a zárkaajtóba

A Fővárosi Főügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádol két fogvatartott fiatalt, akik áramot vezettek a zárkájuk ajtajába – tájékoztatta a fővárosi főügyész helyettese pénteken az MTI-t.

A vád szerint az elkövetők célja az volt, hogy a zárka ajtaját kinyitó börtönőr áramütést szenvedjen. A tragédia kizárólag azért nem következett be, mert a körletfelügyelő nem kézzel, hanem a cipőjével érintette meg az ajtót – közölte Üveges Andrea.

A közlemény szerint az akkor 17 és 18 éves vádlottak – akik féltestvérek – 2017 áprilisában egymástól független bűncselekmények miatt voltak előzetes letartóztatásban a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik objektumában, közös cellában.

Április 11-én a vádlottak a zárka bejárati ajtajánál található villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket kihúzták és úgy állították be, hogy az ajtó kinyitása esetén a drótok érintkezzenek a befelé nyíló fém ajtóval.

Ezt követően – mivel tudták, hogy biztonsági kamerán keresztül figyelik őket – filctollal firkálni kezdték a zárka falát, annak érdekében, hogy az őröket odacsalják.

Az ügyeletes tiszt, több körletfelügyelő társával, köztük a sértettel együtt a zárkához ment azért, hogy a vádlottakkal szemben intézkedjen.

A börtönőrnek az volt a szerencséje, hogy a zárka ajtaját nem kézzel, hanem gumitalpú cipőjével tolta be. A befelé nyíló ajtó ugyanis ekkor érintkezett az útjába helyezett 230 volt feszültségű vezetékkel, vagyis a fém ajtó áram alá került. Ez pedig az ajtóban az élet kioltására alkalmas villamos feszültséget hozott létre – állapította meg a főügyészség.

A vádban szereplő bűncselekmény miatt a fiatalkorúval szemben kiszabható szabadságvesztés leghosszabb időtartama 15 év, a már felnőtt korú társa estében pedig 20 év – közölte a helyettes főügyész.