Előkészítik a Hableány roncsának kiemelését

     Már zajlik a Hableány kiemelésének előkészítése a Terrorelhárítási Központ (TEK) koordinálásával – jelentette be csütörtökön Budapesten a TEK társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője.

A TRAGÉDIÁVAL KAPCSOLATOS HÍREINK > > >

    Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón közölte: a búvárok azokat az emelési pontokat alakítják ki a hajó alatt, amelyeken keresztül a Clark Ádám úszódarura akarják rögzíteni a roncsot. Mire ezzel végeznek, várhatóan az úszódaru is a helyszínre érkezik, és megindulhat a Hableány kiemelése. 
 

   Szerdán és csütörtökön a kiemelés műszaki elkészítése zajlott: olyan füleket és rögzítési pontokat alakítottak ki a búvárok a hajótesten, amelyek segítségével drótkötelekkel egy pontonhoz lehetett rögzíteni a roncsot – ismertette. A tervek szerint a kiemelés után egy uszályra teszik a hajótestet. 
   

 Az osztályvezető elmondta, hogy a vízállás újra emelkedik, a sodrás változatlanul nagy, a látótávolság pedig nulla, így továbbra is rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak a búvárok.
  

  Beszámolt arról is, hogy egy hatalmas uszadékfa akadt el a területen, ami néhány órára megakasztotta a munkát. 
  

  Kérdésre válaszolva közölte: elvetették azt az ötletet, hogy hálót feszítsenek ki a hajótest köré, mert ez veszélyeztetné a búvárok testi épségét. Ugyanakkor dolgoznak a hajó nyílásainak lezárásán, hogy ne kerüljön ki a hajótestből semmi a kiemelés közben.
   

 A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, tizenegyet keresnek még, a többieknek csak a holttestük került elő.