Ella Henderson & Tom Grennan – Let’s Go Home Together

Megérkezett Ella legújabb dala, a „Let’s Go Home Together”, amelynek különlegessége, hogy már többször eljátszotta élőben az énekesnő, amikor még lehetett koncertezni.

„Ez a szám nagyon különleges számomra. Tom és én évek óta barátok vagyunk, imádom a hangját és nagyon örülök, hogy végül közösen vettük fel a dalt” – mesélte a többszörös BRIT Award-jelölt énekesnő.

A kifejezetten szerethető hangszínnel rendelkező hölgynek olyan bombákat köszönhetünk, mint a „Ghost”, amelyet 2014-ben a One Republic énekesével, Ryan Tedderrel együtt írt, vagy a 2015-ös „Here For You” című Kygo sláger, amelyhez szintén ő kölcsönözte a hangját. Tavaly a világhírű Sam Feldttel karöltve szolgáltatták a nyár egyik legnagyobb slágerét. A „Hold Me Close” hamar a slágerlisták élére került és a rádiók repertoárjának kihagyhatatlan darabjává vált.

MEGHALLGATOM