Ella Henderson – Take Care Of You

MEGHALLGATOM 

A többszörös platinalemezes, Brit Award jelölt Ella Henderson vadonatúj kiadvánnyal jelentkezett. 

A „Take Care Of You” egy nyári pophimnusz arról, hogy milyen a határtalan és odaadó szeretet, még életünk legnehezebb pillanataiban is.Ella az újdonságot a popszcéna egyik legnagyobb szerzőpárosával közösen készítette – Julia Michaels és Justin Tranter olyan világsztároknak készítettek már dalokat, mint Selena Gomez vagy Britney Spears.

„Ez a dal mindenkihez szól, akit szeretek, de nem utolsó sorban saját magamhoz is – egy emlékeztető, hogy mindig figyeljek magamra mentálisan és fizikailag is” – mesélte Ella.

Az újdonság producere pedig az a Grammy-díjas Noel Zancanella volt, akivel korábban a nagysikerű „Ghost” című megahiten is együtt dolgoztak. A fülbemászó zenéhez egy különleges klip is készült, melyben Ella kedvenc videós emlékeiből láthatunk részleteket. Az összetéveszthetetlen hangszínnel rendelkező énekesnőnek olyan bombákat köszönhetünk, mint a „Ghost”, amelyet 2014-ben a One Republic énekesével, Ryan Tedderrel együtt írt, vagy a 2015-ös „Here For You” című Kygo sláger, amelyhez szintén ő kölcsönözte a hangját. Legutóbb Sam Feldt „Hold Me Close” című újdonságban működött közre, ami pár hónap alatt szintén hatalmas közönségkedvenc lett.