Elkezdődtek a Barbárok című előadás próbái

Elkezdődtek a Barbárok című előadás próbái a Tamási Áron Színházban. Hegymegi Máté rendező két Móricz-novellát illesztett eggyé: a Barbárok és Az utolsó betyár címűt. Az előadás bemutatója május 30-án, csütörtökön lesz 19 órától. A következő nap, május 31-én szintén 19 órától tűzte műsorára a színház a produkciót.

Móricz Zsigmond egy megtörtént esetet dolgoz fel novellájában:
„1867 márciusában a szélfútta szarkási homokbuckák közül két holttest került elő. A véletlenül megtalált két holttest Bodri Péter juhászé és annak fiáé volt. Két évvel azelőtt Szent György napján tűntek el nyomtalanul 185 birkával, 115 báránnyal, 3 szamárral és a kutyáikkal együtt. Bodri nyakán kötél volt, míg a fia koponyája be volt törve. Kecskemét város tisztiügyészi hivatala rablógyilkosságot állapított meg és megindította a nyomozást, de a tetteseket ekkor még nem sikerült kideríteni.”
Hegymegi Mátét pályája Magyarországhoz köti. A fiatal rendezőgeneráció egyik legizgalmasabb alakja; vezérelve, hogy egy előadás akkor működik, hogyha sem a mozgás, sem a szöveg nem válik öncélúvá benne. Tehetségét bizonyítja, hogy már kétszer rendezhetett a budapesti Katona József Színházban. Az előadás dramaturgja Garai Judit, a díszletet Devich Botond, a jelmezeket pedig Oltai Kata tervezte.