Elkészült a Valan – Az angyalok völgye című film trailere

VALAN – AZ ANGYALOK VÖLGYE (16)

színes, magyar film

Rendezte: Bagota Béla

Forgatókönyv: Bagota Béla

Fényképezte: Garas Dániel

Producer: Kántor László

Zene: Márkos Albert

Vágó: Szalai Károly

Főszereplők: Krisztik Csaba, Hatházi András, Pál Emőke, Tollas Gábor, Mátray László, Nyakó Júlia

November 21-én kerül a mozikba a Valan – Az angyalok völgye, Bagota Béla első nagyjátékfilmje. A feszült és szívszorító lélektani krimihez most elkészült a trailer.

A Valan – Az angyalok völgye főszereplője Péter (Krisztik Csaba), aki nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

A Valan – Az angyalok völgye, Bagota Béla első nagyjátékfilmje a skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, éjfekete és sokkoló thriller. A film fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya, de a filmet Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is forgatták. A magas hegyek közé ékelt, hófödte, részben lakatlan Balánbánya tökéletes terep Bagota titkokkal teli krimijéhez.

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. Tiszta kézzel című kisjátékfilmjével elnyerte a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat.

Péter szerepében Krisztik Csaba egy karizmatikus, komoly kvalitásokkal bíró színész, aki annak ellenére, hogy filmvászonra termett, eddig még nem jutott főszerephez magyar filmben. A színházba járóknak ismerős lehet a neve többek közt a Forte Társulatból, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színházból. A filmben további főbb szerepet játszik Nyakó Júlia és az erdélyi magyar színjátszás legnagyobbjai: Hatházi András, Pál Emőke, Tollas Gábor, Mátray László.

A Valan – Az angyalok völgyét Garas Dániel fényképezte, producere Kántor László, zeneszerzője Márkos Albert, vágója Szalai Károly. A Filmalap támogatásával, a Matrix Film gyártásában készült. A film november 21-től látható országszerte a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

A film trailere:  

Eredeti cím:Valan – Az angyalok völgye

Nemzetközi cím: Valan

Gyártó: Mátrix Film

Hossz: 97 perc

Országos bemutató: 2019. november 21.

Magyarországon forgalmazza a Mozinet

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott