Elképesztő várakozás előzte meg a Szárnyas érkezését

A Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049, már a mozikban) elképesztő várakozás után érkezett meg végre a mozikba, és a nemzetközi kritikai visszhang alapján egyértelműnek tűnik, hogy beváltotta a felfokozott elvárásokat: a Ryan Gosling és Harrison Ford főszereplésével készült, különleges sci-fi/akció valószínűleg igazi klasszikus lesz. Az USA-ban az első hétvégén 32 millió dollár bevételt gyűjtött, ezen kívül a világ 63 másik országának 15900 mozitermében kezdték vetítetni, és ezeken a helyeken még több mint 50 millió dollár jött össze a mozijegyekből: a film 45 országban rögtön a nézettségi toplista első helyét szerezte meg. A nemzetközi bevétel körülbelül megegyezik a Csillagok között-ével és alaposan ráver a Mad Max – A harag útja című film első heti eredményére. Mindebből hosszú mozis utóélet, és szép anyagi siker következtethető ki.

De ha mindez nem lenne elég, beindultak az Oscar-találgatások is. A Collider például 10 jelölést jósol a filmnek, köztük a legjobb filmnek, legjobb rendezőnek és legjobb Harrison Ford-nak járót is, miközben az eddig már 15 alkalommal jelölt, eddig mindig hoppon maradt operatőr, Roger Deakins díját szinte mindenki biztosra veszi.

IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .