Elképesztő május és pörgős június a lakáspiacon

Minden kétséget kizáróan, talán végérvényesen feléledt a lakóingatlan piac az utóbbi hetekben. A lakást keresők száma és aktivitása 12-13 százalékkal magasabb volt idén májusban és június első három hetében, mint egy évvel korábban, amikor a járvány-helyzetnek még nyoma sem volt! A piac „felébredését” mutatja az is, hogy a kínálati átlagárak április közepe óta még emelkedtek is 1-2 százalékkal, holott mindenki a várható árcsökkenésről beszél – derül ki az Otthontérkép és az Ingatlantájoló adataiból.

Gondoltuk persze, hogy a közvetlen járványveszély elmúltával javul a helyzet, ám valójában nagyon kevesen számítottak az ingatlanpiac ilyen gyors és ennyire látványos felépülésére, visszarendeződésére.

A május egészét és június első felének adatait nézve már egyértelműen látszik: a nyáron „bepótoljuk” az elmulasztott tavaszi lakás, ház vagy nyaraló, esetleg építési telek vásárlást.

Olyannyira igyekeznek az otthont-keresők mindent egyszerre pótolni, hogy az eladók a veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt három hónap leforgása alatt sem csökkentették átlagos irányáraikat. Sőt, még kismértékben növelték is azokat!

Május hónap teljes adatsora rendelkezésre áll és a június első három hetének előzetes számai is megvannak már. Ezek a számok pedig igenis jelentős reményre adnak okot. Az Otthontérkép.hu és az Ingatlantájoló.hu friss adatai szerint az ingatlant keresők újra igen aktívak a piacon, lényegében az év eleji, még „vírusmentes” – és általában szezonálisan is erős – időszak érdeklődési intenzitása tért vissza, és nőtt meg bizonyos területeken, tehát érezhető egyfajta – már említett – elhalasztott tavaszi kereslet.

A legérdekesebb adat, hogy a 2019-es májusi adattal összemérve az Otthontérkép Csoport oldalain mért, konkrét, ingatlanok iránt érdeklődő telefonhívások száma 13,4 százalékkal volt magasabb ezév májusában, méghozzá úgy, hogy az adatainkat megtisztítottuk az esetleges torzító tényezőktől. Sőt, ennél pár százalékponttal még nagyobb növekedési arányt mértünk június első két hetében!

Mi több, amíg a feladott hirdetések száma nem változott érdemben, aközben, 2019 májusához képest közel 13 százalékkal (12,6 százalékkal) növekedett a felhasználók száma az Ingatlantájoló és az Otthontérkép oldalakon. De a munkamenetek száma (az egyedi látogatók közül a visszatérő látogatók oldalletöltéseit is mutató szám) még jobban, több mint 18 százalékkal emelkedett.

“Természetesen a karantén idején, március-áprilisban mi is mértünk csökkenést, de májusra ez a folyamat egyértelműen megfordult” – teszi hozzá a szakértő. Ezt erősíti meg az is, hogy az Otthontérkép Csoport oldalain feladott mintegy 100 ezer lakóingatlan hirdetés alaposan megszűrt adatai azt mutatják, hogy a hirdetési irányárak sem csökkentek. Sőt, mi több, májusban és június első három hetében némi növekedés(!) is megfigyelhető volt a kínálati átlagárakban.

Statisztikai módszerekkel megnéztük, hogy merre is megy, illetve ment a piac az elmúlt hónapokban. Itt, mint említettük, a várt kismértékű irányár-csökkenés helyett (amely egyébként a vidéki használt lakásoknál látható is) a legtöbb vizsgált kategóriában inkább érezhető növekedés történt. Bár az ingatlan-irányárak emelkedése a járvány kezdete óta eltelt három hónap alatt nem szignifikáns, mégis egyértelműen látható, hétről-hétre kimutatható ez a trend!

Vidéken a használt házak nem kevesebb, mint 4,2 százalékkal drágultak, a fővárosban pedig közel 0,6 százalékkal nőtt az összes hirdetésből kiszámított kínálati átlagár. Ez már egy tízmilliós vidéki használt ház esetén is átlagosan mintegy 420 ezer forintos növekedést, egy 25 milliós fővárosi lakásnál pedig 150 ezer forintos növekmény jelent. (Igaz, a korábbi negyedévekben is jellemzően nehezen eladható vidéki használt lakások átlagárának 1,7 százalékos csökkenése is érezhető.)

Adataink egyébiránt úgy készültek, hogy a legolcsóbb és a legdrágább 5-5 százaléknyi ingatlant nem vettük figyelembe, és természetesen csupán a ház és lakásingatlanok kínálati árait elemeztük (tehát például telek, garázs vagy üzlethelyiség nem torzítja az átlagárakat).

Ebből a három hónapnyi adatból messzemenő következtetéseket korai lenne levonni, de azért az érezhetően emelkedő használt-ház átlagárak mögött talán már most tetten érhető, hogy a vidéki házak tulajdonosai (ellentétben a vidéki lakásokkal) nem véletlenül emelték az irányáraikat.

Széles körben elterjedt ugyanis az a nézet, hogy az emberek többsége a lakásban töltött karantén-hetek folyamán egyre inkább a családi házak, esetleg a nyaralók felé fordul és valamelyest csökken a lakások iránti általános érdeklődés.

Összességében tehát elmondható, hogy az áprilisi bizonytalankodás után májusban és június első három hetében határozottan felélénkült az ingatlanpiac. Mint szó volt róla, bőven a hibahatáron túl, 12-13 százalékkal növekedett az ingatlanok iránti konkrét érdeklődések száma a vírus- és járvány mentes 2019. májusi adatokkal összevetve. Ezzel együtt az árak esésének sincsen jele, sőt, leszámítva a vidéki használt lakásokat, valamelyest még emelkedtek is a kínálati átlagárak az április közepét jellemző szinthez képest.

Természetesen a hosszabb távú folyamatokra nézve mindössze három hónap adatából nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, de a legfrissebb adatok mégis reményt keltők.