Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Microsoft ellen

    

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyelei eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben – közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.


    A közleményben felidézik, hogy szoftvergyártó februárban integrálta a – ChatGPT-hez hasonló – mesterséges intelligencián alapuló chat funkciót Bing nevű keresőrendszerébe, ami a keresőfelületen segíti a kérdések megválaszolását, gépi tanulásához felhasználva a felhasználók által megosztott tartalmakat, adatokat és információkat is.


    A versenyhatóság szerint azonban a cég vélhetően nem az észszerűen elvárható szakismerettel, illetve szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat a szolgáltatással kapcsolatban.


    Úgy vélik, hogy jogsértő lehet a fogyasztók tájékoztatása a szolgáltatás teljeskörűségére, a válaszok megbízhatóságára, naprakészségére és megalapozottságára, valamint az igénybevételével összefüggő adatkezelésre vonatkozóan.


    Feltételezésük szerint a fogyasztók vélhetően nem kapnak megfelelő információt arról, hogy megosztott adataikat miként használják fel a mesterséges intelligencia algoritmusának betanításához, mennyiben jeleníti meg őket más felhasználók kereséseire válaszolva, illetve hogyan lehet ezen adatokat eltávolítani a rendszerből.


    Kiemelték: a GVH-val lényegében egy időben indított vizsgálatot az amerikai versenyhatóság (FTC) is egy másik mesterséges intelligencián alapuló csevegőszolgáltatás, az OpenAI által működtetett ChatGPT ügyében. A vizsgálat tárgya az amerikai hatósági eljárás esetében is az adatkezeléssel és a szolgálatatás kockázataival kapcsolatos gyakorlata valószínűsíthető tisztességtelensége – közölték.


    Közleményében a hivatal felidézte, hogy a GVH már hosszabb ideje nagy figyelmet fordít a nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára. Az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságot fizetett Magyarországon. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.


    A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.