Elindította webshopját az egyik legnagyobb hazai tisztítóeszközgyártó

Az online shopan a BONUS teljes szortimentje elérhető bárkinek

Ritka gyakorlat Magyarországon, hogy egy gyártó indít webshopot, az pedig még kevésbé megszokott, hogy ezt úgy teszi, hogy alapvetően nem a kiskereskedelmi tevékenység a fő profilja. A siklósi BONUS Kft. Magyarország egyik vezető takarítóeszközgyártójaként úgy döntött, mégis belép forgalmazóként is a hazai piacra. A cég teljes kínálata elérhető már a december óta működő online shopjában.

Gyakran ütköztünk abba a problémába egy-egy termékünk kapcsán, hogy nem tudtunk viszonteladót ajánlani az érdeklődőknek. Mivel alapvetően továbbra sem a kiskereskedelem a célunk és nagyon fontos, hogy megtartsuk partnereink bizalmát, így inkább mint egy kiegészítő lehetőség hoztuk létre az online boltot” – hangsúlyozza Botos Andrej, a cég marketing menedzsere. Hozzátette: áraikat folyamatosan igazítják a kiskereskedőkhöz, illetve a nagy értékű rendeléseket inkább az adott régióban lévő partnereinkhez irányítjuk.

A webshop indítását azért a karácsonyi ünnepek elé időzítette a cég, mert gyakori, hogy a nagy bevásárlási lázban pont a takarítóeszközök maradnak ki a sorból. A vásárlók így otthonról kényelmesen megrendelhetnek mindent, amire szükségük lehet. Az online boltban előre összeállított takarító csomagokat is kínál a gyártó, amelyekkel így akár 10-15%-ot is megtakaríthatnak a megrendelők ahhoz képest, mintha egyesével vásárolnák meg a termékeket. A webshopban 99%-ban csak a BONUS saját termékei kaphatók, kiegészítve a CYCLE fenntartható és környezetbarát tisztítószereivel, illetve az Immunetec káros vegyszerektől mentes antimikrobiális készítményeivel. „Az első hónap eredménye hozta az elvárásainkat, az önfenntartó működéshez szükséges bevétel 80%-át értük el, emellett minden teljesen zökkenőmentesen zajlott, ezt több szempontból is kiváló eredménynek tartjuk” – jegyezte meg Botos Andrej.

A BONUS kiemelt célja a vásárlók gondolkodásmódjának megváltoztatása, és a környezettudatosabb választás felé terelni a fogyasztókat. 2022-ben egy teljesen új ECO termékvonallal jelentek meg a piacon. Botos Andrej szerint a 2022-es év piaci a trendek átalakulását és több olyan technológia megjelenését hozta magával, melyet alkalmazni tudnak a környezettudatosság jegyében. A szivacshaboknál bevezetett, világszinten egyedülálló innovációt az összes mosogatószivacsuk esetében alkalmazni fogják. Partnereiknek nem kínálnak más alternatívát, ugyanis a már meglévő mosogatószivacs portfóliójuk – melyet széles körben szállítanak vevőiknek – teljes egészében BonusECO-ra cserélik.

A cég küldetésének tekinti a zöld működést. A fenntartható gazdálkodás és környezeti terhelés csökkentése érdekében üzemük teljes áramigényének megfelelő méretű naperőmű rendszert telepítettek, emellett hőszivattyúkat használnak.