Élete első koncertjén egyből teltházat csinált – Mégis ki vagy Moriones? 

Egy bohóc maszk mögül éneklő, fura hajú srác, aki zseniális virtuozitással keveri a különböző műfajokat, elképesztő ütemben szerzi rajongóit és aki körül egyre zajosabb a csend – így tudnánk összefoglalni Bakos Kristóf, alias Moriones karrierjét, aki nemrég élete első és egyben teltházas koncertjét adta a Turbina nagytermében.

Moriones gyerekkorában őrült tudós szeretett volna lenni, de 19 évesen rádöbbent, hogy inkább zenével akar foglalkozni és dallamokat fog feltalálni. 2023 májusában töltötte fel első videóját TikTokra, amivel pillanatok alatt elrabolta a közönség szívét. Egyedi látásmódjával, jellegzetes hangszínével és hanghasználati stílusával rögtön felkeltette a fiatalok figyelmét és mára már több, mint 26 ezer követővel rendelkezik a felületen.

A Z generációhoz tartozó művész az alkotói folyamat teljes egészét kézben tartja. Egyszerre zeneszerző, szövegíró és producer, de emellett kreatív vizuális elképzeléseit is megvalósítja. Moriones zenéje igazán sokszínű, mindenbe belekóstol, de végül a pop állandóságába tér vissza.

A polihisztor fiatal kora ellenére már sok „elsőt” maga mögött tudhat: első albuma, a 2023 májusában megjelent „Tébolyda” már több mint 1 millió stream felett jár, nem rég pedig „Cirkuszosan” című újdonságával és egyben első videóklipjével jelentkezett. Az igazi mérföldkő azonban a november 3-án debütáló élő showja volt a közel 500 fő befogadóképességű Turbina nagytermében, amire rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek. A lehengerlő előadói képességét kibontakoztató; gitáron és kazoo-n játszó frontembert egy dobos és egy gitáros kíséri az élő zenekaros formációban és csak arra várnak, hogy meghódítsák az ország összes színpadát.

MEGNÉZEM