Elégiával fűszerezett popdalt hozott az Afterkrū

Nem akartam túldramatizálni, egyszerűen csak reflektálni

Mollos harmónia, tömör hangzás és egy jelképes, egysnittes videóklip – így indítja az őszt az élőhangszeres minőségi zenéből táplálkozó, olykor hiphop-domináns, de főként pop-fókuszú formáció, az Afterkrū.

Mindössze három éve van a hazai szcénában a kvintett, de egy abszolút profi csapat áll a zenekar – azaz  Antal Bence (rap), Benedek Bence (rap-ének), Pető Bence (gitár), Zelei Kristóf (dob) és Szabó Roland (basszusgitár) – mögött. A tagok számaikat szinte a teljes alkotói folyamaton, azaz a zenei ötlettől a masztering előtti állapotig előkészítik,

Az Afterkrū-műhelyben az elvontabb hangzásvilágot, a sokszólamú éneklést is előszeretettel alkalmazzák, így született meg a bongorral közös közönségbarát „STEX” vagy a legutóbbi melankolikus elemekből felépülő „PÓK”.

A srácok legújabb kiadványa, a „Jégkocka” mély töltetű témát dolgoz fel, amiben szépen oldódnak a banda stílusjegyei, az egyik frontember Benedek Bence így mesélt a háttérről:

„A dal egy szétszakadt család története, a klipben visszafelé megyünk az időben és a kapcsolat különböző fontos pontjait láthatjuk. Ez egy személyes történet a gyerekkoromból, ami az emlékeim közt kutakodva került elő. Nem akartam túldramatizálni, egyszerűen csak reflektálni saját magamnak egy kis terápiaként, mert kihatással van a kapcsolataimra mai napig.”

A szerzemény narratívája dupla csavart kapott, hiszen Antal Bence saját szövegeinél szerzőtársa mondandójára reagált„Mivel ismerem a háttértörténetet, a szereplők érzelmi helyzetébe próbáltam beleélni magam és továbbvinni a reflexiót a saját szövegrészemben.”  

„A klip érdekessége, hogy egy snittből áll, tehát nincs benne vágás (általában rejtett vágást szoktak alkalmazni, de nekünk szerencsére nem kellett). Régóta szerettünk volna egy ilyen koncepciójú kisfilmet és ez a „Jégkocka” a hossza és a mondanivalója miatt abszolút alkalmas volt erre – nem éreztük, hogy meg kellett erőszakolnunk vele a felvételt. A zenei és hangmérnöki részét, ahogy eddig mindig, most is mi követtük el. A masteringet Dexternek köszönhetjük. A klipet ugyanazzal a stábbal készítettük akikkel az előző zenénket, a „PÓK”-ot. Ez a két track már a jövő év első felében megjelenni tervezett nagylemezünkön is helyet kap majd” – fejtette ki Benedek Bence.

 Hallgassátok meg itt: https://www.youtube.com/watch?v=npBK6-Qn2-Q&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=1