Egyre többet költenek a TikTokon



A jövőjébe fektet az a cég, amelyik jelen van a videós platformon

Mi jut eszünkbe először a TikTokról? Talán a tánc, az ének és a viccelődés, valamint az, hogy a videómegosztó alkalmazás a 18 éven aluliak favoritja. A marketinges szakemberek szerint azonban változik a közönség, és vele együtt az alkalmazás megítélése is: a TikTok kezd „megkomolyodni”, egyre értelmesebb tartalmak kerülnek ki rá, és hirdetési felületként is egyre hatékonyabb.

„Amikor a TikTok bejött Magyarországra, először minden a játékokról, a táncról és a cicás videókról szólt. Ám ahogyan ezt a többi felület esetén is láthattuk, idővel megjelent az idősebb korosztály: ma már a harmincasok közül is rengetegen tiktokoznak, de cégek és vállalkozások is fenn vannak az appon. Bebizonyosodott, hogy a TikTok nem puszta divat és pénzkidobás” – mondja Kovács László, a Follow Marketing tulajdonosa.



Ma már Magyarországon is többmilliós a platform látogatottsága, és egyre többen látják: a TikTokon valóban érdekes, értékes tartalmak is helyet kapnak. Ilyenek például a booktokkerek könyvismertető videói, akiknek hála még egy-egy régebbi könyv eladásai is jelentősen megugrottak.

„Fontos a közösségi faktor is, hiszen ahogy korábban a Facebookon, majd az Instagramon, most a TikTokon a legaktívabbak a kommentelők. Ők azt a szabadságot is élvezik, hogy az egyelőre még nem mindenki által használt felületen szabadabban nyilvánulhatnak meg, mint máshol” – fűzi hozzá a marketinges szakember.

Ha ez nem lenne elég, a TikTok rövid videós tartalmai révén magasabbra emeli a felhasználók dopaminszintjét, mint akár az Instagram, akár a Facebook. Ezzel arra motiválja őket, hogy minél több időt töltsenek a videók nézegetésével.

Kinek és hogyan éri meg a TikTokon hirdetni?

A Follow Marketing robbantotta be az Instagram-marketinget 2017-ben a magyar piacon, és megmutatta, hogy mekkora a potenciál benne a Facebook mellett, most pedig arra figyelmeztetnek, hogy a TikTok néhány éven belül igazi aranybányává válhat a cégek számára. Gondoljunk csak arra, milyen követőbázist építettek a Facebookon azok, akik már a kezdetektől aktívak voltak rajta.

Kovács László elmondja: a videómegosztón már most is szép számban képviseltetik magukat ruhamárkák, beauty- és divatcégek, de életviteli tanácsot kínáló coachok és pszichológusok is.

„Érdemes hosszú távon gondolkodnunk, akkor is, ha kezdetben kísérleteznünk kell azzal, hogy mire hogyan reagálnak a felhasználók. Ha következetesen posztolunk, akkor néhány hónapon belül komoly eredményeket tapasztalunk majd. Egy kreatívan összerakott, 10 másodperces videó hatékonyabban ösztönözhet a vásárlásra, mint egy jól megkomponált kép” – teszi hozzá a szakértő.

Ezt alátámasztja, hogy egy kutatás során a megkérdezettek fele vallotta be, vásárolt már TikTok-hirdetéseknek köszönhetően.

A szakértő tanácsai kezdőknek

Ezzel együtt csak akkor érdemes elkezdenünk a TikTokon hirdetni, ha a célközönségünk nagyobb része 40 év alatti, illetve ha már kiismertük magunkat a felületen, és sejtjük, mi kelti fel az emberek figyelmét. Alapszabály például, hogy a videóban az első 3 másodpercnek meg kell ragadnia a figyelmet, különben a nézők továbbgörgetnek. A legfontosabb szempont, hogy olyan hirdetés videókat kell gyártanunk, amelyek teljesen beleilleszkednek a pörgetett videók sorába. Azt kell elérni, hogy a felhasználó észre se vegye, hogy egy hirdetést néz, csak hosszú másodpercek után jöjjön rá.

„Ha egy tartalom nem fut nagyot, akkor se csüggedjünk: ez önmagában nem jelenti azt, hogy a következő sem fog” – teszi hozzá Kovács László, aki szerint jelenleg a beauty és a ruházati kategóriás termékek fogynak a legjobban az appon, valamint a szolgáltatók is kiválóan tudják népszerűsíteni magukat.

„Érdemes átgondolnunk, hogy megfelelő-e a kommunikációnk a platformon. Így kevesebb kudarcélmény ér, és nem veszítjük el a lelkesedésünket. Ez érvényes a Facebook-, a Google- és az Instagram-hirdetésekre is: ha úgy érezzük, nem működnek jól, megéri egy hozzáértővel konzultálni” – zárja a szakember.