Egyformák vagytok

Október elején megjelenik Szécsi Noémi új regénye

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Történelmi regény a jelenről

Szécsi Noémi: Egyformák vagytokA kamera pásztáz: a belvárosi lakásétterem luxusházibulijától, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a romkocsma negyeden át a régmúltat újrajátszó filmsorozat forgatásáig. A dialógus az Angliából hazatért szabad szájú könyvkiadói jogásznő és a filmforgatáson szakértő labilis idegrendszerű történésznő között folyik. Kisebb szerepekben felvonulnak még az örök feladatuk szerint traumákat okozó családtagok, valahai és jelenlegi szerelmek, az állandó női riválisok, a jól induló pályákat kisiklató mentorok, valamint egy kísérteteket látó örökösnő.
Szécsi Noémi harsány színekkel festő, jelenről szóló történelmi regényében futnak össze (vagy feslenek szét végérvényesen) a Bárdy-család történetének a Nyughatatlanokban és a Gondolatolvasóban megismert szálai. Az Egyformák vagytokugyanakkor önmagában megálló történet. Azt mutatja meg, miért csak akkor válnak láthatóvá a múlt visszajáró kísértetei, amikor ráébredünk, hogy saját életünk szereplői, köztük mi magunk is, kísértetekké váltak.

Megrendelés
Tervezett megjelenés: 2017. október 2.
Oldalszám: 240 oldal
Méret: 140 x 200 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 3299 Ft
ISBN: 978 963 14 3600 6

 

Részlet a kötetből

Nekünk a gyerekszobában terítettek, mert az egyébként baráti társaságoknak meghitt étkezést szolgáltató lakáséttermet ezúttal annyi ember számára bérelték ki, hogy a kisebb helyiségekbe is bezsúfoltak egy-egy IKEA-s asztalt. Széthúzták a tolóajtókat, hogy ne érezzük magunkat elvágva a társaságtól. Bár nem voltam teljesen biztos benne, hogy így áll a dolog, az egész mégis úgy hatott rám, mintha nem is egy valóságos otthonban járnánk, ez csupán egy lakás díszlete, olyasféle, mint amilyeneket azokban a funkcionalitásra és otthonosságra felesküdött nagy bútoráruházakban látni. Nem vettem észre sehol gyerekek nyomait, nem láttam ferdén felragasztott, félig lekapart matricát, falról lemosott zsírkréta olajos maszatját, csokipudinggal leevett díszpárnát, kisdömper parkettába karmolt keréknyomát, szörpfoltos szőnyeget, szamárfüles, agyonolvasott mesekönyvet. Vannak persze, akik úgy tartják a gyerekeiket, hogy ne tömjék a fejüket szerteszét a lakásban, tartsák magukat távol a becses bútorzattól, játékszereikkel fegyelmezetten bánjanak. Mit tudhatom én, milyenek azok az anyák, akik tényleg képesek összpontosítani.

A folytatáshoz kattintson ide!

 

Szécsi Noémi

Szécsi Noémi 1976-ban született Szentesen. Az ELTE BTK angol és finn szakán végzett.

Könyvei: Finnugor vámpír (2002), A kismama naplója (2003), A baba memoárja (2004), Kommunista Monte Cristo (2005), Utolsó kentaur (2009), Nyughatatlanok (2011), Mandragóra utca 7 (2012), Gondolatolvasó (2013).
Szerzőpáros tagjaként megjelent könyvei: Hamisgulyás (Fehér Bélával közösen, 2015), Tetűmese (Szathmáry P. Istvánnal közösen, 2015), A budapesti úrinő magánélete 1860–1914 (Géra Eleonórával közösen, 2015).
Művei megjelentek lengyel, angol, olasz, macedón, szerb, bolgár, horvát és török fordításban.

A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.

A Magvető Kiadónál megjelent művei

Egyformák vagytok (2017)

Díjai

Európai Irodalmi Díj (2009), József Attila díj (2011)

 

Szécsi Noémi regényét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatja be a Magvető Kiadó.