Egy véletlen találkozás okozta Ed Sheeran és a reggaeton képviselője, J Balvin zenei projektjét

Nem ez az első alkalom, hogy a műfajok ilyen mértékű keveredését látjuk a világ legnagyobb zenei neveinek együttműködésében – a brit, Grammy-díjas popcsillag, Ed Sheeran és a mindent elsöprő kolumbiai dalszerző-előadó J Balvin közös szerzeményeinek történetét is így jegyezhetjük. Az eredmény egy tökéletes origó két végpontja: egy angol és spanyol nyelven írt, hihetetlen megkapó, szerelmi ballada „Forever My Love” címmel és egy spanyol ajkú forró, himnikus bomba, a „Sigue”.

A Bring Me The Horizon és Ed Sheeran nemrég megjelent közös produkciója után talán nem lepődünk meg, hogy Ed nyitottsága a földkorongon jelenlévő más stílusokra határtalan, s ugyanúgy szívesen lép színpadra együtt egy világhírű metálzenekarral, mint alkot a latin-amerikai eredetű popzene egyik gigantikus hírvivőjével, J Balvinnal.

A sorsfordító találkozásról Ed így mesélt a közösségi felületén:

„Szóval szeretnék megosztani veletek valamit, amin már dolgoztam. Tavaly egy New York-i edzőteremben ismertem meg J Balvint.

Csak ő és én voltunk kora reggel. Felismertem a hangját, amikor épp telefonált, szóval csak úgy odamentem és köszöntem. Annyit beszélgettünk, hogy végül az ebédidőt és a teadélutánt is egymás társaságában töltöttük. Aztán olyan haverok lettünk, akik megállás nélkül csak beszélgetnek.

Karácsonykor New Yorkban voltam fellépni, ezért úgy döntöttünk, hogy egy napot eltöltünk a stúdióban, ami számtalan dologhoz vezetett, amiről hamarosan többet is megtudhattok. Az első két dal, amit írtunk, a „Sigue” és a „Forever My Love” – én nagyon szeretem őket. Ő (J Balvin) be akart hozni engem a saját világába, én pedig őt az enyémbe. Igazi kihívás volt spanyolul tanulni, és nagyon jól éreztem magam!”

A két zenei univerzumot és kölcsönösséget szépen lefesti az, ahogy J Balvin szintén megosztotta saját anyanyelvén a kezdeteket és maguk a szerzemények is a két kontinens kultúrájából építkeznek. Míg a „Forever My Love” inkább Ed letisztult, akusztikus zenei világát követi, a „Sigue” egy vérbeli reggaeton-szám, ami teljes egészében spanyolul íródott. Akárcsak a trackek, két merőben eltérő klipet is látunk – míg az egyik egy meghitt stúdiózást mutat be, a másik ennek tökéletes ellenpólusa.

Nézzétek meg a „Forever My Love”-ot: https://www.youtube.com/watch?v=bqtMJ391poA&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=8

És a „Sigue”-t se hagyjátok ki!: https://www.youtube.com/watch?v=8pIzxS_G8-g&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=7