Egy új ingyenes online platform spórolhat időt és nyújthat transzparenciát a HR-eseknek

Megérkezett a HR-esek Tripadvisor-a

A HRshaker Magyarország első olyan ingyenes online platformja, ami összeköti a HR-eseket a beszállítókkal, valamint ajánlással. A honlap sokéves tapasztalat után jött létre és egyedülálló abban a tekintetben is, hogy célirányosan feltett kérdésekkel és videóinterjúkkal teszi átláthatóvá a beszállítók erősségeit vagy a róluk szerzett tapasztalatokat.



„A HRshaker ötletes onnan jött, hogy évek óta munkaerő-közvetítői vagyunk multinacionális cégeknek. Emiatt nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, mert minden héten együtt vagyunk a csoportos kiválasztásoknál, ezen felül naponta többször egyeztetünk még létszámigényekről is. Ez mondhatni baráti kapcsolat, aminek során felmerülő egyéb olyan kérdések is, amelyek nem kizárólag a toborzáshoz kapcsolódnak. Például, hogy milyen magánegészségügyi szolgáltatót hívjon be, vagy olyan mindennapos dolgokat, mint hogy elszakadjon a kollégák munkaruhája és melyik céghez érdemes fordulni, ha eddig mellényúltak és nem a megfelelő minőséget kapták. rengeteg olyan szakmai kérdéssel kerestek minket, aminek mi egyáltalán nem vagyunk a szakértői, de a partnereinken keresztül tudjuk térképezni, hogy kinek milyen beszállítóval van jó tapasztalata. Előfordul, hogy két-három napig is próbálunk felkutatni olyan beszállítót, aki nem csak ár-érték arányban jó, hanem jó szívvel ajánljuk is” – fejtette ki Kreisz Eszter, a hrshaker.hu alapító-tulajdonosa, a munkaerőközvetítéssel foglalkozó Tehetségrendszer ügyvezetője.

A cég tavaly szeptemberben már eljutott odáig, hogy két kollégájuk csak ezeknek a kapcsolatoknak a feltérképezésével foglalkozott. Ekkor határozták el, hogy egy online platformon kötik össze a HR-eseket a beszállítókkal, ráadásul minden partnerük ajánlása tapasztalaton alapul.

„Amit a HR-esek a legjobban keresnek a platformunkon, azok a képzések és a különféle tréningek. Ez lehet akár vezetőképzésről szóló tréning is, de olyan szakmai képzés is, ami targoncavezetői jogosítványt ad. A HR szoftver szintén izgalmas téma, mert sok cég jutott el ahhoz a stádiumhoz, hogy nem tudja már Excel-táblában követni a bérelszámolásokat és a toborzással kapcsolatos feladatokat. Egyre több szoftver van, amiből választani lehet, ilyenkor pedig nagyon jól jön egy tapasztalati ajánlás. Népszerű a fejvadász vagy munkaerő-közvetítés, illetve kölcsönzés is. Amiben még sokan keresnek beszállítót, de meglepő módon nem ad rá igazából egy-két találaton kívül lényeges eredményt a Google, az a munkáltatói márkaépítés” – mondta el a tulajdonos.

Táblázat helyett online platform
Kreisz Eszter azt is elmondta, a kezdeteknél még táblázatban gyűjtötték össze a beszállítókat, hamar rá kellett jönniük, hogy sokkal célravezetőbb és átláthatóbb egy online platform.

„Azon is gondolkodtunk, hogy egy Dropbox-linket küldünk a HR-eseknek, hogy onnan mazsolázhassanak. Ekkor derült ki, hogy egy HR igazgatónak maximum két-háromszor van, akitől szívesen kért ajánlást, a generalisták pedig kevesebb emberrel olyan kapcsolatot tartanak. Ezért vagyunk, ha egy HR-igazgató a kontaktjain keresztül nem talál megfelelő beszállítót, akkor csak az internetes keresőkhöz fordulhat. Ilyenkor pedig az történik, hogy egy táblázatban összegyűjti 20 szolgáltatót, és egyesével elkezdik felhívni őket. Az oldalukon keresik a referenciákat, amit a legtöbb esetben nem találnak, majd ajánlatokat kérnek, de sokszor nem is igazán, hogy mire kérjenek ajánlatot, ha eddig még azon a területen nem kerestek. Ez több hetet visz el és még ekkor sem garantált a siker” – magyarázta Kreisz Eszter.

Az ingyenes honlap az időt és energiát spórol meg a HR-eseknek azzal, hogy egy alapos és rengeteg releváns feltérképezés után a lehető legjobb szempontból és legpontosabban igyekszik letapogatni a beszállítókat.

„Minden terület feltérképezésének úgy vágtunk neki, hogy a több mint ötven HR vezetővel való kapcsolatunkat egyesével felkerestük és órákig faggattuk őket ezekkel a kategóriákkal kapcsolatban. Feltérképeztük, mi az, amivel már ráfáztak, mi az, ami kiderül a cégekről vagy épp mi az, amit máshogy csinálnának. Ebből összegyűlt egy 35 pontos lista,mi pedig ezeket a kérdéseket fel kell tölteni a beszállítóknak. Nem unalmas leírásokat tartalmaz az oldalunk, hanem egészen konkrétan össze van gyűjtve, hogy miben a legjobbak, milyen termékek vannak, amivel szerintük érdemes elindulnia egy cégnek, vagy ami probléma lehet egy cégnek, azt a megoldás oldaláról mutatják be. Egy kategóriát minden szempontból igyekszünk körbejárni és úgy mutatjuk be a partnereket, hogy a kisugárzásuk is átjöjjön. Sok esetben videó-interjúkat is használunk, hogy a HR-esek láthassák, létrejöhet-e az üzleti kémia a beszállítóval” – fejtette ki a tulajdonos.

Átláthatóság és célirányos információk
Kreisz Eszter elmondta, az oldal készítés során próbálták minél jobban desztillálni az általuk összegyűjtött tudást, és a HR-eseknek minél pontosabban és célirányosabban átadni az elérhetőséget.

„Tudjuk, milyen kevés ideje van egy HR-esnek, de ha esetleg felkelti egy partner az érdeklődését, a beszállítók saját shakeres aloldalán bővebben tud róluk olvasni, méghozzá HR-szemszögből. Ami még segítség lehet a kiválasztásban, hogy értékelni lehet a beszállítókat. Ezért ha egy HR-es dolgozott már velük, egy alapos szöveges értékelést és csillagos értékelést is tud adni a beszállítóknak. Aki pedig keres, ő már eleve látja, hogy ki az, aki ajánlja, ki az, aki dolgozott már vele.”

A platform alapítója szerint nem csak az időspórolás az előnye az általuk fejlődött oldalnak, de valódi újításnak számít, hogy azonnal egy kattintással transzparenssé válasszák a cégeket.

„Sokszor csak a megérzéseire hagyatkozhat egy HR-es és nagyon gyorsan kell nagyon nagy volumenű pénzekről döntenie, hogy kinek adja oda. mindent egy pajzsként kell ott állnia és megszűrnie, hogy valóban a legjobbat kapja és mindenki jól járjon. Az idő mellett ez lelkileg is nagyon megterhelő folyamat, éppen ezért lehet nagy segítség nekik a transzparencia, amit mi nyújtunk” – tette Kreisz Eszter.

HRshaker egy formális rendezvénnyel, a HRshaker Launch Party-val mutatkozik be, május 25-én tartanak a Zwack Múzeum Rendezvényteremben. Az eseményen értékes ajándékokat is kisorsolnak a részvevők között.