Egy lépést és egy korty vizet egyszerre

Világméretű kezdeményezés a tiszta vízért

3 új ivóvíz kút épülhet Afrika vízkrízis sújtotta térségében a BWT tavaszi kezdeményezésének és a lelkes BWT közösségnek köszönhetően. A BWT, Európa vezető víztechnológiai vállalata az idei Víz világnapján nagyszabású kezdeményezéssel jelentkezett. Futásra invitálta mindazokat, akik fontosnak tartják, hogy tiszta ivóvíz jusson világszerte mindenki poharába. A BWT RUN – For You and Planet Blue nevű globális 6 km-es futás célul tűzte ki, hogy tudatosságot növeljen, nem utolsósorban pedig pénzt gyűjtsön ivóvíz kutak építésére a világ vízhiánnyal küzdő területein. Az esemény május 13-tól május 26-ig zajlott, világszerte amatőr és profi futók ezrei csatlakoztak hozzá, hogy megszokott vagy éppen számukra szokatlan sporttevékenységüket egy közös ügy szolgálatába állítsák.

Miért éppen 6 km?

A szegénység és a vízhiány által sújtott országokban a nőknek és gyerekeknek naponta átlagosan 6 km-t kell gyalogolniuk vízért. A BWT kihívásában a résztvevők szimbolikusan lefutották ezeket a kilométereket, hogy ily módon hívják fel a figyelmet erre a problémára. A BWT minden egyes megtett kilométer után 1 eurót adományozott a jótékony célra. Az első globális BWT-futás történelmet írt: 32 országból több mint 5000 futó összesen 30.000 Eurót gyűjtött, melyből Gambia és Tanzánia területén újabb ivóvízkutak épülhetnek megkönnyítve a helyi lakosok életét.

A kezdeményezésben Magyarország is aktívan részt vett. Összesen 5 városban szerveztek futásokat: Budapesten, Nagykanizsán, Debrecenben, Nyíregyházán és Balatonfüreden futottak lelkes sportkedvelők, de külföldön élő magyarok is csatlakoztak a felhíváshoz Erdélyből, Németországból, Szerbiából, Görögországból, Svájcból és Belgiumból. A magyarországi statisztika szerint a regisztrált 224 résztvevő több mint 1400 km-t tett meg. Az eseményekre a BWT dolgozói mellett csatlakoztak családtagok, barátok, partnerek, ügyfelek: többek között a jótékony célért futottak a szekszárdi Szatmári Cégcsoport és a Ferenczi Épületgépészet munkatársai, a Mozaik Med futóközösség tagjai, Krámli Anita és futócsapata, Áhli Mariann és futócsapata, valamint a zero waste témában blogoló Zsebibogyó team tagjai, Zsófi és Franciska is.

A globális futás, a BWT Run csodálatos példája annak, hogy miként lehet egy közösséget világméretekben is mozgósítani egy nemes cél érdekében. A magyarországi résztvevők elkötelezettsége és a b.waterMISSION projekt támogatása révén egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz a világhoz, ahol a tiszta ivóvíz mindenki számára elérhető. Együtt, lépésről lépésre, kortyról kortyra, jobb hellyé tehetjük a világot.

Tudtad?