Egy dalhoz két videót készített a Chalga

Újra megfilmesítette Jön egy úr című dalát a Chalga. A folk pop-rock zenekar tavaly egy karanténvideót készített a számhoz, most pedig továbbgondolta a koncepciót, és egy új klippel jött ki. A Jön egy úr a januárban megjelenő harmadik nagylemezük egyik előfutára.

A Jön egy úr című dal a Chalga színes világába abszolút belepasszol: a drum’n’bass/jungle akusztikus dobra és nagybőgőre épül a folkos, jazz-es, elektronikus zene kortárs megközelítéssel. Érdekessége, hogy tavaly már készült egy karantén videó a dalhoz, de az együttes most újra elővette a szerzeményt.

– 2021 tavaszán elkészítettük a szám karanténos verzióját. Mindenki telefonnal felvette a saját részét, aztán ebből készült mix és videó, az alapanyagnak megfelelő minőségben – mondta el a Chalga gitárosa, Zagyva Tamás. – Ennek a verziónak egyértelműen pozitív visszhangja volt, nagyon sok megosztással, lájkkal, és meglepően sok kommenttel. A visszajelzések miatt, illetve mert maga a zenekar szerint a szám van annyira jó, elkészítettük a rendes verziót, normális hanggal és képpel a lemezmegjelenést beharangozandó. A karanténos verziót be is idézzük az elején, a klip fő sztorija a külön, otthoni zenélésből vezet az együtt zenélés felé.

A zenéléses szál mellett a klip vizuálisan is reagál a dalszövegben körüljárt, tipikus, sérült és egymással nem kibékíthető férfi-női viselkedésmintákra. A beidézett rajzfilmfigurák mind komikusan túltolt maszkulin magatartást hoznak, amire Fekete Bori énekesnő reagál.
– A refrén egy erdélyi (küküllő-menti) dal laza megidézése, hiszen a férfi-női bonyolult kapcsolatok függetlenek helytől és időtől – tette hozzá Tamás.
Maga a képanyag nem egyszerre lett felvéve, hanem közel egy éven keresztül. Dolgozni kellett azon, hogy a frizurák és a ruhák hasonlítsanak, és bár ez nem látszik, a videónak van egy ilyen rejtett idődimenziója is.

A Jön egy úr rajta lesz a zenekar harmadik, január közepén megjelenő, Ezért van az című lemezén. A Halmos Béla Program által támogatott album bemutatóját február 10-én tartják a Fonó Budai Zeneházban.

A Jön egy úr klipje itt megtekinthető: