Egri csillagok musical

Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja

EGRI CSILLAGOK

musical

Gárdonyi Géza regénye nyomán

Szerzők:Várkonyi Mátyás – Béres Attila

Rendezte: Moravetz Levente

Az előadás időpontja: 2019. május 26. 18 óra

  Helyszíne: Budapest Aréna

Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musical 22 éve járja diadalútját itthon és határainkon túl. Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják a pazar musicalt.  

Eddig 50 helyszínen mutatták be az egyedülálló látványvilágú előadást több mint kétszázezer néző előtt. Csíksomlyón százezeres tömeg gyűlt össze, az Egri Vár történelmi falai között pedig évről évre minden előadáson állva ünnepel a közönség.

A történet szerint 1552-ben Szolimán szultán seregei megtámadták Eger várát. Néhány napot jósoltak a bevételére. Dobó István vezetésével kétezer védő nézett farkasszemet a hetvenezres török sereggel, végül a hosszas, sokszor kilátástalannak látszó küzdelem után, harmincnyolc nap elteltével az ostromlók megfutamodtak. A magyarok megvalósították a lehetetlent, legyűrték a fenevadat.

Dobó István, az egri vár kapitánya megtartotta esküjét. Kevéssé ismert azonban, hogy 1569-ben Dobó Istvánt Miksa császár parancsára felségárulás gyanújával letartóztatták. Bizonyítékot nem találtak ellene, mégis, nagybetegen is börtönben tartották, és szabadulásának feltételeként hűségnyilatkozat aláírását szabták. Dobó erre sokáig nem volt hajlandó, joggal gondolta: egész élete szolgált hűségnyilatkozatul. E történelmi tény nyomán íródott a musical keretjátéka: a rab Dobó, s az őt meglátogató Bornemissza Gergely visszaemlékezik élete fordulópontjaira, és a magyar történelem egyik legemlékezetesebb diadalára…

A musical a hűséges szerelmesekről, a bosszúszomjas bégről, a hitvány árulóról, a kitartásról, a hősi önfeláldozásról, és a világraszóló győzelemről szól.

Színpompás és látványos csatajelenetek, az egri nők legendássá vált harca a bástyákon, a tűzkerék, mely utat vágott az ellenség soraiban, mind-mind a különleges élmény részei. Az egyedülálló produkcióban a darab mára klasszikussá vált zenéje és mozgósító erejű szövege alapozza meg a látvány összhatását.

A lenyűgöző előadás egyaránt maradandó élmény minden néző számára, a kisgyermekektől az idősebb korosztályig. Az Egri Csillagok musicalben több mint 120 szereplő játszik, közreműködnek az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézei és a táncosok.

„És most magam esküszöm – harsogta Dobó kigyulladó szemmel, s két ujját a feszületre emelte – esküszöm, hogy a haza érdekében a várat minden erőmmel megvédem, élve el nem hagyom, pogánynak nem adom a magyarok Istene engem úgy segéljen! Erő és fortély meg nem félemlít, meg nem tántorít se pénz, se ígéret! A vár feladására való hajlandóságot sújtsa erős, jogos halálos ítélet. Veletek maradok minden rosszban, nem kérek olyat, amit magam ne tennék! Ha nem így cselekszem, vessen ki a föld, s ne érdemeljem ki a Úr örök kegyelmét!”

                        (Részlet Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből)

Rendező                        MORAVETZ LEVENTE

A főbb szerepekben:

Idősebb Dobó István        KELEMEN CSABA

Dobó István                     NAGY LÓRÁNT

Bornemissza Gergely        DÓSA MÁTYÁS

Cecey Éva                       SZÉLES FLÓRA

Cecey Péter                     SZŐKE ZOLTÁN

Ceceyné                          ZÁM ANDREA

Jumurdzsák                     TUNYOGI PÉTER

Szolimán szultán              KÓSA ZSOLT

Gábor pap                       HALMI ZOLTÁN

Sárközi                            RÁCZ JÁNOS

Hegedűs István                HÜSE CSABA

Izabella királyné               RÁCZ RITA

Török Bálint                     EGYHÁZI GÉZA

Lantos                            ZÁDORI SZILÁRD

Vicuska                           SILLÓ SÁRA

Előadás: 2019. 05.26 18 óra, Budapest Aréna

Jegyek kaphatók a https://www.jegy.hu/program/program-103110  és az Interticket országos hálózatában, valamint a Broadway jegyirodákban.