Egészségturnéra indul Tomán Szabina

Arccal az egészség felé

„Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya” – így definiálta az egészséget 1948-as megalakulásakor az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. Az egészség a legnagyobb kincsünk, mégis nap mint nap hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, pedig kevés odafigyeléssel éveket, és jobb életminőséget nyerhetünk magunknak.

15 év modellkarrier, 8 év az üzleti életben, 5 termékcsalád, 30 Toman szalon országszerte. Több mint 10 000 ember életmódváltása, több mint 55 000 útközben elveszített kilogramm. Ezek a számok jellemzik Tomán Szabinát, a Toman Lifestyle vállalat tulajdonosát, a Toman Diet program megalkotóját, aki 2020-ban arra is vállalkozik, hogy több helyszínen is személyesen segítsen meggyőzni az embereket, hogy tegyék meg az első lépést az egészséges életmód felé vezető úton. Február 5-én Egerben, 13-án Szombathelyen, 27-én pedig Baján hallgathatják meg az érdeklődők, de az év folyamán számos vidéki városban tart még előadást, így Szegedre, Gödöllőre, Kaposvárra, Szentendrére és Győrbe is megérkezik az egészségturné. Budapesten pedig az Andrássy úti Toman szalonban indul el Szabina közös programja Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyásszal. A havonta megrendezésre kerülő Toman Egészség Szalon első időpontja február 26-a, délután 5 óra.

„Sokszor beszéltem már róla, hogy személyes tapasztalat indított el ezen az úton. Első gyermekem születése után 30 kg súlyfeleslegtől kellett megszabadulnom, és így fordultam a diétás módszerek tanulmányozása felé, de ma már a komplex egészséges életmód segítése a célom. Szembe kell néznünk azzal, hogy Magyarország a leginkább elhízott nemzetek közé tartozik, és ez nem csak esztétikai, de egészségügyi és lelki problémákat is hozhat magával. Sok adatot tanulmányoztam ezzel kapcsolatban, és teljesen megdöbbentett az a tény, hogy Magyarországon ma nagyjából 250 000 olyan elhízott ember van, akik állapotuk miatt a lakásukat sem képesek elhagyn.” – mondja Tomán Szabina.

A fizikai inaktivitás ugyancsak civilizációs jelenség: az ülve végzett munka, a közlekedés fejlődése, az urbanizáció nem kényszeríti mozgásra az embereket. Ráadásul sokszor a szabadidőt sem aktív pihenésre fordítják. Egy hazai felmérés szerint a magyar lakosság szabadidejének 70-80%-át a televízió, illetve a laptop, a tablet, az okostelefon képernyője előtt tölti.

A magyarországi helyzet a globális trendbe illeszkedik. Az egyik legnagyobb magyar akadémiai felmérés szerint az elmúlt évtizedekben a túlsúly és főleg az elhízás aránya jelentősen megnőtt hazánkban. Különösen látványos az arány a férfiaknál és sajnos kiemelkedő a fiatalabbak körében.

 „Előadásaimon igyekszem majd összefoglalni mindazt, ami segíthet a gondolkodásmód megváltoztatásában, abban, hogy szembenézzünk a problémákkal. Hiszen a súlytöbbletet okozhatják a helytelen életmód és a környezeti hatás mellett hormonális, egészségügyi gondok, vagy genetikai adottságok, de lehet, hogy pszichés zavarról vagy éppen gyógyszerek okozta mellékhatásról van szó. Fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek vele, hogy a túlsúly magas vérnyomást, szív- és érrendszeri problémákat, cukorbetegséget, vagy mozgásszervi elváltozásokat, sőt meddőséget is okozhat, nem beszélve a lelki teherről, amelyet viselője számára jelenthet” – folytatja Tomán Szabina.

Szabina határozottan képviseli azt az álláspontot, hogy bár környezetünket globálisan nem tudjuk befolyásolni, de saját életmódunkat kezünkbe vehetjük. Tudatos táplálkozással, a megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel, életkorunknak és lehetőségeinknek megfelelő mozgással, táplálékkiegészítőkkel elindulhatunk az egészségessé válás útján. Ha elakadnánk a Google több mint egymilliónyi találatában, akkor pedig forduljunk szakértő segítséghez, akiktől személyre szabott tanácsokat is kaphatunk.

„Mindig szem előtt kell tartani, hogy nem vagyunk egyformák!” – mondja Szabina. – „A nők lassabban fogynak, mint a férfiak, az életkor előrehaladtával pedig természetes, hogy lassul az anyagcserénk, így 30 év fölött már nem okvetlenül szalad le az a néhány felesleges kiló olyan gyorsan. Nem mindegy, ki mennyi és milyen fizikai aktivitást tud végezni, és az sem, hogy mennyi a testzsír-izom %-os aránya.”

Aki szeretne még több információt és tanácsot hallani Tomán Szabinától csatlakozzon valamelyik előadáshoz, vagy a budapesti Toman Egészség Szalon eseményhez. A Toman Diet Facebook oldalán folyamatosan lehet követni az eseményeket, további helyszíneket, időpontokat: https://www.facebook.com/pg/TomanDiet/events/