Ajánljuk figyelmébe… Dopping miatt felfüggeszthetik a Román Súlyemelő Szövetséget

    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) eltiltást kért a Román Súlyemelő Szövetségre.

    Sajtószolgálatának közleménye szerint az ITA a román súlyemelők doppingvétségei miatt várja el szankciók kiszabását. A kérelemmel a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség független szakértők alkotta bizottságához fordult, amely jogosult felfüggeszteni annak a nemzeti szövetségnek a tevékenységét, amelynek versenyzői megsértették a doppingellenes szabályokat.


    A román súlyemelők közül öten buktak meg anabolikus szteroidokkal, 2012-es doppingolásukra azonban csak jóval később derült fény, a fegyelmi vizsgálat pedig most jutott el abba a szakaszba, hogy a szövetségre is büntetés róható ki, miután az érintett sportolókat már eltiltották.


    A román szövetség akár kétéves felfüggesztést és pénzbírságot is kaphat – tűnik ki az ITA közleményéből.