Donatellácska valóra váltotta gyerekkori barátja álmát


Az Idegen című dal klipjében szerepel


Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella is szerepel abban a videoklipben, ami néhány napja debütált a YouTube-on. Geló x Zorán: Idegen című dalának a modellként dolgozó Donatella nem csak az egyik szereplője, de az inspirálója is. A szerepléssel gyermekkori barátja álmát váltotta valóra.

Gelencsér Márk Geló 2016 óta foglalkozik komolyabban a zenével, de az első hivatalos dalára és videoklipjére egészen mostanáig várni kellett. Az Idegen című dal egy veszekedés és szakítás történetét eleveníti fel, amihez Geló a mindennapjaiból vette az ihletet, sőt baráti segítsége is akadt.

„Donatellával gyerekkori barátok vagyunk. Ő volt az, aki mindig bátorított, hogy ne csak a ’fiókomnak’ írjak, hanem merjem megmutatni mindenkinek a szerzeményeimet. Ezt a dalomat is jól ismerte, és mikor megkérdezte, hogy miért nem csinálunk belőle valamit, akkor én is elgondolkoztam, hogy tényleg… lehetne belőle egy videoklip” – meséli a rapper, aki úgy érzi a barátai segítették megvalósítani az álmát.

Felnőttként kerültek közel egymáshoz

„Mindig is tudtam, hogy Márknak az az álma, hogy zenész, rapper legyen. Gyerekkorom óta ismerjük egymást, de a dolog érdekessége, hogy csak később, szinte már felnőttként kerültünk ennyire szoros barátságba. Mindig megmutatta a zenéit, én meg mindig biztattam, hogy lépjen vele a nagyközönség elé. Most, hogy belevágott egyet kért: legalább egy pár kocka erejéig szerepeljek a klipben. Örömmel mondtam igent” – teszi hozzá Hunyadi Donatella.

A modellként dolgozó lány elárulta azt is, hogy miben volt más számára a klipforgatás, mint egy fotózás.

„Ha egyszerűen akarnám összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy a klipben önmagam lehettem. Saját magamat láttam viszont, ellentétben mondjuk egy divatfotózással, ahol sokszor teljesen más dolgot próbálnak kihozni belőlem, mint aki vagyok. De itt, most láttam a saját mosolyom, és tudtam, hogy ez én vagyok” – mondja Donatella.

Dacolva a természettel és az elemekkel

A klipet március közepén, Biatorbágy környékén fogatták. A két napos munka során leginkább az időjárási körülményekkel kellett megküzdenie a csapatnak.

„Bár az egész forgatás nagyon jó hangulatú volt, egy dolog azért megnehezítette azt a pár órát. Amikor fent voltunk a hegyen – a sziklák között – olyan orkán erejű szél volt, hogy bizony rendesen kellett tartani magunkat, szinte kapaszkodtunk, hogy ne zuhanjunk le. A legnehezebb feladata talán a táncoslánynak volt, akinek még az öltözéke sem volt az időjárásnak megfelelő” – árulta el Dóri Zorán, aki az Idegen című dal refrénjét énekeli, és aki teljesen véletlenül csöppent a klipbe.

„Sosem foglalkoztam énekléssel, bár sokat statisztáltam és színésznek készültem, de az éneklés valahogy kimarad. Viszont, ha Márkkal megyünk valahova mindig énekelek az autóban. Így mikor elkészült ezzel a dallal és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elénekelni benne, örömmel bólintottam rá” – tette hozzá Zorán, aki egyébként fotósként dolgozik.

A fiúk abban bíznak, hogy most valami elindult, hiszen meghívták őket a TV2 egyik zenei műsorába. Donatelláéknak nem is oly távoli az a tervük, hogy folytatják a közös munkát. Hamarosan több dal is elkészül, és a baráti hangulatú klipforgatást is annyira élvezték, hogy szívesen megismételnék a közeljövőben.

Az Idegen című dal itt megtekinthető.