Deutsch csapata megbukott

Megrendezik vasárnap az Újpest-MTK mérkőzést

    Az MTK Budapest nem egyezett bele az Újpest FC halasztási kérelmébe, így mégis megrendezik a két csapat bajnoki mérkőzését vasárnap délután.

    Az Újpest FC honlapjának szombati beszámolója szerint koronavírusos megbetegedések és sérülések miatt igencsak megfogyatkozott a csapatuk, az első keretnek jelenleg kevesebb mint 11 tagja bevethető. Az együttes egy hete Predrag Rogan vezetőedző és a szakmai stáb fizikai jelenléte nélkül készül, a felkészülésben az U19-es és az NB III-as csapatok szakmai stábjai segítenek.


    A mérkőzés elhalasztásába az MTK vezetősége nem egyezett bele, ezért a magyar szövetség nem engedélyezte azt, így az újpestieknek ifjúsági korosztályú futballistákkal kiegészülve kell pályára lépniük házigazdaként vasárnap 16 órától.