Curtis: „Gyerekként a telepen fáztam, de tudtam, egyszer majd enyhül a tél”

Curtis több, sikeres projektet követően, közel egy év után végre önálló szerzeménnyel jelentkezik. „Tartom a hátam” című dalában a szerző-véleményvezér viszont arra emlékeztet, hogy ő még mindig az ’A legismertebb senki’, aki pár évvel ezelőtt volt és akit a Jóisten valamiért kiemelt a külvárosból. A rapper ráadásul élete eddigi legnagyobb, saját koncertjére készül december 28-án a BOK Sportcsarnokban. „TARTOM A HÁTAM” DAL- ÉS KLIPPREMIER!

Curtis számára az idei év az összefogások éve volt: Az újpesti gyökerű szupersztár egyik nagy álma vált valóra, amikor Charlie-val alkothatott maradandót, „Maradunk végig” című dalukkal. Mindeközben coach-ként tett meg komoly mérföldköveket az előadó felkarolva friss tehetségeket, és kevesebb, mint 10 hónappal ezelőtt megalakította élőzenekaros felállását, a Curtis Live-ot. A produkció röpke idő alatt akkorára nőtt, hogy egy 10 ezer férőhelyes helyszínt kellett keresnie évvégi műsorához, amelyen Miklósa Erika, T. Danny, sőt még Charlie is sztárvendégként, DR BRS pedig warm-up DJ-ként tűnik fel.

Ám a rapper szereti megadni a módját, szóval úgy fejezi be az évet, ahogy azt elkezdte: legutóbbi önálló száma, a „Topon vagyok” januárban jelent meg, az év utolsó hónapjában pedig már elérhető az újabb single, a „Tartom a hátam”.

Acélos verzéivel és a hóban ropogó beatekkel most mindent bepótol Curtis, aki maga is utalást tesz 2019-ben megjelent ’A legismertebb senki’ című lemezére és amelyen az újra reneszánszát élő közönségkedvenc, a „Lehetne újra február” is szerepel. 

„Szerettem volna megint kicsit mást és kicsit újat csinálni hangzásban, mint eddig és szerintem sikerült is Vámos Andrással (NaZ BeatZ) és Vigh Arnolddal közösen. A „Tartom a hátam” kicsit arról is szól, hogy én még mindig az a legismertebb senki vagyok, aki mindig is voltam és ez már így is fog maradni, bárhol is tartok az életemben. Egy rettentő szerencsés embernek érzem magam, hogy kiemelt a külvárosból a Jóisten. Egyedül, ami más lett, az a profibb gondolkodásom, és hogy mindent a Curtis Live zenekarhoz igazítottam” ­– mondta el Curtis újdonsága kapcsán.

Mint az már megszokott, az új felvételhez tartozó klipet ismét Jimy J. Hollywood készítette, és egy őrült világba csöppenhetnek a rajongók pár percig.

MEGNÉZEM